Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Szakács László: Fejezetek a zalaegerszegi erdők történetéhez a középkortól 1990-ig
öt forintot kellett fizetni egy marha legeltetéséért, a malmok lakóit és az olaiakat viszont kizárták. A mészárosok csak a saját szükségleteikre szolgáló állataikat hajthatták ki, a többi, kereskedési célra tartott állatot külön bérért legeltethették csak. A polgári törvénykönyv 499. §-a tiltotta a kecskék erdős helyeken való legeltetését, ezért kihajtásukat nem engedték meg. Ez rendkívül hasznos volt, és még időben jelent meg, mert a fiatal csemetéknek, fáknak a legnagyobb ellensége a kecske. Elhatározták az Alsóerdőre menő csapásút kisajátítását is.84 A legelőrendtartás kihirdetése után, 1858. június 17-én Hajmási János mészáros 6-15 marhájának legeltetését 40 forintért engedték meg.85 1858. szeptember 17-én az Alsóerdőben és Felsőerdőben ledőlt fákat eladták, hogy a város jövedelmét szaporítsák.86 A következő év január 19-én az újonnan kinevezett erdőgondnok Jákum Ferenc lakatosmester lett, s őt bízták meg az Alsóerdő és Felsőerdő kezelésével. Erdőfelügyelőnek és határfelügyelőnek is hívták időnként. A gyakorlati munkák irányítását és az őrzést egy felesketett erdész (erdős) végezte. Ugyanekkor elhatározták, hogy a két erdő használatát szabályozzák, s megbízták Smalkovits Mihály megyei főorvost, Horváth Károly uradalmi tiszttartót és Háry József ügyvédet - mint községi tanácsosokat - egy utasítás (rendtartás) kidolgozásával, amit február 20-ra el is készítettek. Meg kell említeni, hogy Horváth Károly uradalmi tiszttartónak lehetett némi erdészeti ismerete. Ez az utasítás rendkívül fontos a zalaegerszegi erdők életében, mert először szabályozza az erdők használatát - igaz kezdetleges formában -, és a bőséges leírások közt találunk utalást az erdők minőségére is. Az utasítást nevezhetjük erdőrendtartásnak is. Az erdőrendtartás elején általánosságban leszögezték, hogy a fő cél mindkét erdőnél az, hogy alkalmas legyen legeltetésre, úgy, hogy a fennálló erdőben a lehető legkevesebb pusztítás történjen. 1. A Felsőerdőben a búsfenyő bokrok akadályozták leginkább a legeltetést. Minden egerszegi lakos ingyen vághatott magának e bokrokból, vesszőkből és tüskékből. Idegenek 6 krajcár ezüstöt fizettek egy szekérért. Az erdőgondnoknál kellett cédulát váltani, s ezzel jelentkeztek az erdősnél, aki kijelölte a kivágandó területet. Külön hangsúlyozták, hogy nem csak az öreg bokrokat, hanem a vékonyakat is ki kell vágni, méghozzá tőben, a föld szintjén. A Felsőerdőben a sok búsfenyő bokor azt jelzi, hogy már egy kiritkult állomány lehetett - a fenyő fényigényes - és azért szaporodhatott el, mert az állatok nem legelik le, csak a lombsarjakat. 2. Az Alsóerdőn is folytatni kellett a vesszők, ágak, apró csöpétések irtását, a jó legelő érdekében, azonban a törzsökök kiásását nem engedték meg. Szabályozták a térbeli rendet, mert sokan össze-vissza tisztogattak, a vékony ágakat elhagyták, 84 ZML Zalaegerszeg város régi levéltára No. 768.1858.144-148. p. 85 ZML Zalaegerszeg város régi levéltára No. 768.1858.162-163. p. 86 ZML Zalaegerszeg város régi levéltára No. 768.1858.174. p. 254
