Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)

Foki Ibolya: Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válása 1885-ben

rült sor sem úrbéri viszonyaik, sem önkormányzati szervezetük, sem bíráskodási hatáskörük átfogó rendezésére.3

Minderre nagyon nagy szükség lett volna, mivel ha az egyes városok gazdasági szerepét, piacközponti funkcióit nézzük, jelentős eltéréseket állapíthatunk meg a jogi értelemben vett városhálózattól. Vagyis a szabad királyi városi rang nem jelentett egyértelműen gazdasági pozíciót is.

A mezővárosok száma, azok lakossága a 18-19. század folyamán egyre gyarapodott. Szerepük az agrártermékek közvetítésében meghatározóvá vált, óriási kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, Rúzsás Lajos vizsgálatai szerint a 19. század harmadik harmadáig - amikor a vasút, mint gazdasági tényező megjelent - összességében vett gazdasági jelentőségük nagyobb volt, mint a szabad királyi városoké.4 Megállapítása elgondolkoztató, hiszen Zalában is akad erre példa: a fejlett kereskedelemmel, kiterjedt piaci vonzáskörzettel rendelkező Nagykanizsa.

Tudjuk, hogy Kanizsán folytonos viták zajlottak a városnak az urasághoz fűződő jogviszonyát illetően.5 Viszonylag kiegyensúlyozottabbnak nevezhető Zalaegerszeg viszonya a püspöki földesúrral. Azonban a XVIII. század második felében itt is sokat pereskedtek, és később is számtalan sérelem keletkezett, amelyet csak hosszas tárgyalások árán, illetve kellő kompromisszumok megkötése után lehetett rendezni. A két zalai oppidum példája is mutatja, hogy a mezővárosok mindig csak egyedi megállapodások révén tudtak több szabadságot kivívni, mindegyiknek meg kellett harcolnia a saját harcát. S a szabadság foka a mindenkori földesúr engedékenységétől - ezt tiszttartójának a városhoz való viszonya jelentősen befolyásolhatta - és az adott város érdekérvényesítő képességétől függött. Az érdekérvényesítéshez pedig jelen kellett, hogy legyen egy gazdasági és hivatali elit, amely egyrészt lehetőséget látott a változtatásban, másrészt koordinálta és végrehajtotta azt. Eredményre tehát csak a mezővárosok egyéni akciói vezethettek, közös fellépésüket gátolta a földesúri alávetettség.

Az oppidumok differenciált jogi helyzetéből eredő visszásságok, a valóságos városi szerepkör és a város jogi fogalmának egyre erősödő szétválása, a szabad királyi városok elavult igazgatási rendszere mind elkerülhetetlenné tették a hazai

3 Pálmány Béla: A magyarországi mezővárosok az újkorban. In: Nemzeti és társadalmi átalakulás a XIX. században Magyarországon. Tanulmányok Szabad György 70. születésnapjára. (Szerk. Orosz István - Pölöskei Ferenc, Dobszay Tamás közreműködésével) Budapest, 1994. 53., 65. p.; Pölöskei Ferenc: A városok jogállása a kiegyezés korában. In: Levéltári Szemle 1992.2. sz. (a továbbiakban: Pölöskei Ferenc 1992.) 19. p.

4 Rúzsás Lajos: Dunántúli mezővárosi fejlődés a kései feudalizmus korában. In: Somogy megye múltjából. (Szerk. Kanyar József) Kaposvár, 1974. (Levéltári évkönyv 5.) 55-59. p.

5Vö. Degré Alajos: Nagykanizsa önkormányzata a XVIII. században. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve, 1919-1969. (Szerk. H. Kerecsényi Edit) Nagykanizsa, 1972. 103-121. p.; Simonffy Emil: Kanizsa utolsó pere a földesurasággal. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve, 1919-1969. (Szerk. H. Kerecsényi Edit) Nagykanizsa, 1972.121-143. p.; Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Budapest, 1929. (a továbbiakban: Barbarits Lajos 1929.) 23-45. p.

147