Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Egerszegi járás
rész szerint az árvíz ellrontotta, ahoz való földeknek némely része parlag, né- mellyikét a több lakosok tizedben föllvették. IX. Mively csak contractus mellett árendáztak, magokat örökös jobbágyoknak nem tartyák, sőt azt vallyák, hogy az földesuraság sem tartya annak, ki árendázni nem akar, szabadságot adott az ellmenetelre. 1768. április 29. Gyuri János bíró X Mihályka György eskütt X Benkő György X Mihályka István eskütt X Szakály Mihály eskütt X Kozma Andor X Héder Jóseff eskütt X Varga Péter X Kosa Ferencz öregek X Előttem: Skublics László aljegyző s. k. 39. EDERICS II. I. Mindaddig urbáriumunk nem volt, ámbár az uraság avéget úrszéket is tartatott, még őfölsége kegyes rendöléséből újonnand ki nem adatott, de mind eddig aszerint sem tractáltottunk. II. Eleitől fogva contractus mellet árendát füzettünk. Elsőben ugyan méltóságos Bottyáni háznak 30 forintokat, azután 50 forintokat, 1742-dik esztendőben pedig Bedekovics uraság kezére kerülvén a jószág, 150 forint árendára erőszakossan kinteleníttettünk lépni, ismét 1744-dik az említett készpinzbéü árendán föllyül 8 szekeret is kölletett adnunk az Muráig. 1765-dik esztendőtől fogva pedig ez ideig ugyan új contractus mellett 20 szekeret attunk, és adunk, amint ide párban rend szerint A, B, C és D bötűk alatt rekesztett contractusok bizonéttyák. III. Az fönt jelentett árendán és forozáson kívül más adózást nem tettünk, azok pedig mikor és mi módon hozattattak bé, az annectalt contractusok rend szerint megmutattyák. IV. Haszonvételei helységünknek és határjának egek: 1. Szántóföldeink két vetőre valók, és azoknak mintegy negyed része, ha megtrá- gyáztatik, és jól megmunkáltatik a úszta búzát is megtenni, de vannak ollyanok is, hogy csak egyedül rosot teremnek. 2. Réteinknek mintegy negyed része jó és szarvasmarháknak való szénát terem, és lehet mintegy úzed részén sarjút is esztendőnkint kaszálni. 3. Szalaegerszegi mezőváros helységünktől esik két mérföldnire, aholy ámbár nálunk piarc nincsen, vagyon o Ily as piarc, hogyha valami elladandó portékánk volna, azt folyóárán elladhatnánk. 69