Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Egerszegi járás

a zsellérek szintén úgy, mind a gazdák értékekhez képest, ha marhával kívánta- tott marhával, ha gyalog kívántatott gyalog robotra hajtattak, égisz ezen utóbbi urbáriumnak béhozattatása ideig szolgáltunknak számo nem lévén. III. Amint a második kérdésre is megmondottuk, árendánk lassanként 25 esztendő­től fogva ezen utóbbi urbárium béhozattatásáig az uraság tisztyei változásával mindenkor változott, úgyhogy aki előbb egy tallért füzetett, árendája három forintra is fölment, úgy hasonlóképpen szolgálotunk is föllyeb ment, és robo­tunknak számo nem lévén, amire kívántatott, holy gyalog, holy marhával ki-ki közülünk értékéhez képest hajtatott. IV. Haszonvételei helységünknek és határjának ezek: 1. Szántóföldeink két vetőre vadnak, és határunkban vannak ollyas szántóföldek, mintegy huszad részei, hogy ha megtrágyázhattyuk két vetőig a tiszta búzát is megtermik, töbnyire pedig csak rosot holy jobbat, holy soványabbat, amint az idő hozza magával. 2. Vadnak valamelly kevés réteink, amellyeken sarjút is lehet kaszálni némellykor. 3. Határunkban valamelly csekély tűzre való fájészásunk ugyan vagyon, de azon­kívül is szomszéd puszták határiban földesuraságunk engedelméből mind tűzre, mind épületre való fájészásunk ingyen elegendő vagyon. 4. Szőlőhegyenk határunkban alkalmas darab vagyon, amellyen külső helységbéli­ek is bírnak szőlőket, és ollyas bor terem rajta, amellyből némellykor valamelly kevés pinzt is foghatunk. 5. Kimért erdőnk ugyan határunkban nincsen, mindazonáltal mind határunkban, mind pedig szomszéd puszták határiban, amidőn makk terem két garassal alább, mindsem külső helységbélieknek, földesuraságunk engedelméből vagyon mak- kolta tásunk. 6. Káboztás, és más egyéb veteményes kerteink házüléseinken magunk szüksé­günkre elegendő vagyon. Károk pedig helységünket és hatáját közönségessen ezek szokták érni: 1. Szántóföldeink nagyob részre soványok, hegyessek, dombossak, és árvizek, zá­por és sok essők idejekben meg szokták hordani, s árkosíttani, s némelly részét már annyira meg is árkosították, hogy hasznát sem vehettyük, és némellykor a köd is sok kárt tesz vetéseinkben. 2. Rétenk kevés vagyon, s azt is a hegyekről és dombokról lefolyó vizek sok, és zápor essők idejekben iszappal úgy ellöntik, hogy hasznát sem vehettyük, s gya­korta megtörténik az is, hogy lekaszált füvenket is ellviszik, s azon okból eszten­dőnként marháinkat téli időkben pinzen vett szénával kölletik tartanunk. 3. Piac helységünkben nincsen, hanem Kanisai mezővároson, amelly hozánk két mélföldnyire essik, vagyon ollyas piac, aholy ha valami elladni való jószágunk volna, azt pinzé tehetnénk, de ott is vámot kölletik füzetnünk. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom