Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Deák Ágnes: "Ő csak Deák és nem Deákpárti". Deák és pártja 1869 után

gig döntő volt Deák szava, s alkalmanként az adott miniszterrel szemben is maga mögé tudta felsorakoztatni a ház többségét. Példa lehet erre már említett interpellációja a pesti házadó-kedvezmény kérdésében Lónyay ellenében. Vagy más alkalommal, 1873-ban Apponyi Albert gróf, óbudai képviselő nyerte meg őt a szakminiszter ellenére az óbudai házbérek szinten tartásának ügyében, s „ezzel eldőlt a dolog: Roma locuta est."219 Sőt hangsúlyoznunk kell, hogy a legfontosabb személyi ügyekben is a Deák-párti vezetők mindig kikérték a véleményét, s az ő jóváhagyásáig nem mondták ki a döntő szót. A nagy politikai kérdésekben azonban, úgy tűnik, Deák önként a háttérbe vonult, mintha - a közismert 1848-as „gyeplő-anekdota" szerint - ezúttal sem akarta volna utasként rángatni a gyeplőt a vezető ülésen helyet foglalók orra előtt, még ha a lovak megvadulni látszottak is.220 Fogalmazhatunk úgy is, önként korlátozta tekintélyének érvényesülését, miközben tudta, a politikai kurzus ősatyjának szerepében a kormányzati felelősség egy részét a közvélemény mindenképpen az ő vállaira rakja. Igen szemléletesen írja le véleményét Deák pozíciójáról Eötvös Károly Lónyay miniszterelnökségének időszakára vonatkozóan: „Ő [Deák] még mindig a régi volt. De kedve borús, ereje hanyatló, betegsége lassanként fokozódó. Mint agg oroszlán az odú nyílása előtt: nyugodtan ül, őrzi barlangját s vigyáz a messze vidékre, de a kölykek már keresztül ugrálnak fölötte s ha egyet-egyet mordul: nem félnek tőle sokáig. Egy pillanatig elcsillapodnak, de aztán tovább játszadoznak, kergetőznek és marakosznak."221

Ráadásul Deáknak mindemellett szembesülnie kellett azzal, hogy a dualizmus politikai gyakorlata számos ponton korlátozta azon liberális elvek érvényesülését, amelyek jegyében ő az államjogi kompromisszumokat létrehozni kívánta.222 Nyilvánvalóvá vált, nemcsak az ellenzék felelős a reformpolitika előmenetelének féloldalasságáért, kitérőiért és lassúságáért, hanem a Deák-párt politikai heterogenitása is. Amint az is, hogy annak következménye az egyre inkább érezhető szétbomlási folyamat. A parlamenti többség ugyan még nem került veszélybe, de egy-egy pillanatban meginoghatott, ha a kormánypárt soraiban a fegyelem nem működött, amint az az újoncozási törvényjavaslat osztályokbani vitájakor történt 1871 januárjában.223 Deák persze érezhette úgy, hogy az események az ő 1867.

2,9 Gróf Apponyi Albert: Parlamenti működésem emlékei. Bp., 1912.10. p. Idézi: Pesti Sándor 64. p. ““Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferenc. Bp., 1986.77-93. p.

221 Eötvös Károly: Szilágyi Dezső. In: Uő.: Szilágyi és Káldy. (E. K. Munkái 17. köt.) Bp., 1906. 8. p.

222 Ebben az értelemben a dualizmus megalkotója egyben annak foglyává is vált - fogalmaz Szabad György. Szabad György: Deák Ferenc három politikai korszaka. Magyar Tudomány, új folyam, 21. k. (1976) 11. sz. 687. p.

223 Andrássy Gyula beszédeinek kiadója, Lederer Béla ekképp kommentálja az ekkor történteket: megtörtént, „...a mi voltakép csak szerencsés véletlen következtében nem esett meg régebben és többször, hogy tudniillik a szigorúan fegyelmezett ellenzék felülkerekedett a kormánypárton." Andrássy Gyula beszédei n. 381. p.

311