Németh László - Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés. Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945 - Zalai gyűjtemény 58. (Zalaegerszeg, 2004)

Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből

Bebizonyítani ezen állítást a katonai parancsnokság meg sem kísérli. Ennek teljes ellenkezőjét én ezennel igazolni fogom. Én alulírott egyáltalán nem vagyok zsidó, hanem született római katolikus. Kommunista sem vagyok, s nem is voltam. A diktatúra kikiáltása után állásom­ból (közigazgatási tanácsnok) azonnal elmozdítottak, majd letartóztattak, s kisza­badulásom után naponként jelentkeznem kellett a vádbiztosnál. Később (május 22) lábom kificamodott, s gyógykezelés címén Nagykanizsát elhagyhattam és Hévízen húzódtam meg. Itt is maradtam a diktatúra megdőltéig, amikor a város polgárságának bizalma felém fordult és egyhangúlag engem választott meg he­lyettes polgármesternek. A városi főjegyző, az I. és II. aljegyző szintén született keresztények. A város­nál csupán a két mérnök és egy tiszti orvos zsidó, akik mint szakközegek a város közigazgatását nem vezetik, arra még csak nagyobb befolyást sem gyakorolhatnak. A városi rendőrség élén dr. Beusterien Erik határrendőrségi tanácsossal telje­sen teljesen keresztény, és zsidó tisztviselő egyáltalán nincs. (...) Nagykanizsán, 1919. évi december hó 30-án. Prack h. polgármester19 ZML Zala vármegye alispánjának iratai, 692/1920. 7. Nagykanizsa, 1920. január 14. A Zalai Közlöny c. napilap20 cikke a zsidókról a parlamenti választások kapcsán A vasárnapi népgyűlés hullámveréseiből. Szent Ágoston az egyház e szellemi óriása, az emberi küzdelmek történetét markánsan festi meg a következő szavaival: „Fecerunt itaque civitates daus amo­res duo, terrenam scilicet amor sui usque ad contemptum sui." (De civ. Dei. XIV. 28.) „Kettős szeretet osztja szét az emberiséget a világ városába és Isten városába. Az ember önszeretete és önmagának az Isten megvetéséig való fölemelése építi a világvárosát. Isten szeretete pedig és az előtte való meghódolás megalapítja Isten mennyei városát." 19 Prack István városi tanácsos, időlegesen megválasztott helyettes polgármester. 20 A Zalai Közlöny Zala megye legnagyobb példányszámú napilapja a két világháború között. Nagy­kanizsán adták ki, végig kormánypárti hangvételű volt, ezért jelentős állami dotációval is bírt. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom