Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VII. Az arányosítás és a tagosítás
A nagyobb birtokosok jobban ki tudták használni a tagosított birtok előnyeit, kevésbé voltak rászorulva a tarló és az ugar közös legeltetésére, ami a kisebb birtokosoknak a nyomásos gazdálkodás keretei között bizonyos védelmet biztosított. Általában azt tapasztaljuk, hogy a volt úrbéresek és kisnemesek közül a nagyobb gazdák voltak a tagosítás mellett. Balatonfüreden is elhangzott olyan panasz, hogy a volt földesurak néhány vagyonosabb közbirtokos nemessel egyeztek meg. Rádón szintén a nagyobb birtokosok szorgalmazták a tagosítást.13 A forma megválasztása sokszor függött a tagosítási eljárás nehézségeitől is. A gazdaság szempontjából a tényleges birtoknagyságnál lényegesebb a földek értéke. Ezért különösen fontos és nehéz problémát jelentett a becslés, itt nyílt alkalom a legtöbb visszaélésre, ezt lehetett a legnehezebben igazságosan megoldani, és valószínűleg képtelenség is volt úgy végrehajtani, hogy mindenki meg legyen vele elégedve. Ezzel magyarázható az, hogy a közös birtokok vagy közös szerzemények felosztásánál sem mindig történt az osztás egy tagban. Az osztályozás úrbéri eredetű módja a parasztok közötti tagosításoknál tarthatadanná vált. A gyakorlatban kezdtek élni a becslésnek a nemesi birtoknál már korábban meglévő, szabadabb lehetőségeivel paraszti viszonylatban is. így a becsholdak terjedelme néhány 100 négyszögöltől több 10 000 négyszögölig is terjedhetett. A becslés igazságos elvégzése iránti bizalmatlanság vezethetett azokhoz az egyezségekhez, amikor egységesen — rendszerint 1200 négyszögölben — állapították meg a „becshold” nagyságát. Az 1848 előtti regulatiók nivellálási törekvései megfelelhettek a parasztok gondolkodásának, ennek nyomaival még a XIX. század végén is találkozunk. Az 1895-ben megkötött örvényesi tagosítási egyezség például kimondta, hogy a telki állomány alapján mindenki egyformán kapjon. Tehát minden negyedtelkes ugyanannyit, a féltelkes kétszerannyit. A mérnök hiába hivatkozott arra, hogy egyes birtokosoknak maradványföldjeik is voltak, a birtokosok azzal az indoklással tartottak ki álláspontjuk mellett, hogy annak idején ők, illetve apáik a földesúri és egyéb szolgáltatásokat telkeik arányában teljesítették, és a maradványföldek után is telkeik arányában fizettek. A tagosítási eljárás során általában, ilyen esetekben pedig különösen nagy szerepet játszott a sorshúzás. Az örvényesi perben pontosan leírták a sorshúzás módját. A harminc negyedtelek szerint harminc cédula készült 1-30 számmal, aki az egyes számú cédulát húzta (a féltelkes kétszer húzhatott), az kapta a dűlőben az első parcellát, és azután házszám szerint az ő házszámától folytatódott tovább az osztás. Ez is régi falusi hagyomány, több helyen találkozunk azzal, hogy az egyes dűlőkben a házak sorrendjében követték egymást a parcellák.14 Területünkön a tagosítások — ha egyáltalán történtek — a XIX. században lefolytak. Az 1908. évi XXXIX. törvénycikk hatálybalépése alapján eddigi ismereteink szerint tulajdonképpeni tagosítás nem volt. Zala megyében a gombosszegi — már említett — tagosítási per a gyakorlatban már több évtizede végrehajtott rendezés utólagos törvényesítését jelentette. Bőröndön pedig csak két dűlő részleges tagosítása történt meg. Egyébként még a zalai kis határokban, pl. a „szeg”-ek vidékén is, igen gyakran 72
