Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
VII. Az arányosítás és a tagosítás
előfordult, hogy csak a határ egy-két dűlőjében, „fordulat”-ában tagosítottak.15 A kis határok miatt különben sem volt a távolságnak különösebb jelentősége. Ugyanakkor a kis parcellákat könnyebben meg lehetett szerezni, a birtokforgalom spontánul is az ésszerűség irányába hatott. Például a zalaapáti határnak a falutól távol eső déli részén, mely közvetlenül az esztergályi belterület mellett fekszik, a földek nagy része a XX. század közepére az esztergályiak tulajdonába került, pedig a XIX. században még nem rendelkeztek ott birtokkal.16 A polgári földbirtokviszonyok kialakításában — elsősorban a volt nemesi közbirtokosságok felszámolása során, de sokszor a közösben maradó földterületek és egyéb haszonvételek használatának rendezése érdekében — fontos szerepet játszott az arányosítás. Előfordult, hogy arányosításra a volt úrbéresek közbirtokosságai esetében is szükség volt, itt azonban rendszerint a telekhányadot (zsellér=l/8 telek) kellett megállapítani és az időközben bekövetkezett tulajdonos változásokat tisztázni. Ennek során is merülhettek fel problémák, szembekerülhettek egymással a volt telkes jobbágyok és a volt zsellérek. Mégis több problémát jelentett a nemesi közbirtokosságok arányosítása. Ezekben a közösségekben a földek, legelők és erdők felosztása a külső és belső egyéni birtokok arányában történt. A kisnemesek különböző vagyoni rétegződéséből származó és a rendezés alkalmával feltörő ellentéteket az 1850-es években még csak helyenként vehetjük észre. De már éles küzdelem bontakozott ki olyan nemesi falvakban, ahol a kisnemesek a falu keretein belül nagybirtokossal kerültek szembe. A jobbágyfelszabadítás átalakította az osztályviszonyok feudális-rendi alapjait, és ha a jobbágyfelszabadítás előtt a nemesi falvakban a közös nemesi kiváltságok a vagyoni különbségek ellenére létre is hoztak bizonyos érdekközösségeket, ez a nemesi kiváltságok megszüntetésével jobbára elenyészett. Miként a volt földesúr az úrbérrendezések során érdekeitől hajtva igyekezett volt jobbágyait megrövidíteni, akként a nemesi falvakban a nagybirtokos nemes igyekezett a közbirtokossági arányosítást a kisnemesek megrövidítésére felhasználni. Mi tekintendő a felosztás kulcsának? Ez volt az ilyen perekben a legfőbb kérdés. A falubeli nagybirtokos minden esetben a külső és belső birtokok arányát szerette volna kulcsként alkalmaztatni, és ez esetben azt kívánta, hogy az ő oldalán számításba vegyék volt jobbágyainak a falubeli birtokait is. A kisbirtokosok a volt jobbágyföldeket ki akarták hagyni, a közös földek mennyiségének megállapításánál viszont az irtásföldeket — mivel azokat a közös legelőből és erdőből irtották — számításba kívánták venni, vagy éppen a tényleges gyakorlat17 alapján szerették volna megvalósítani az osztozkodást. Nagykutason is a kisebb nemesi birtokosok a felosztást a tényleges gyakorlat alapján akarták. A királyi kisebb haszonvételek jövedelmének a fele szerintük a tényleges gyakorlat alapján őket illeti meg, mert a faluban egy kocsmája volt gróf Széchenyi Jánosnak és egy a kisebb birtokosoknak. De a kisebb birtokosok a közös legelőre és erdőre nézve a felezésbe nem óhajtottak beleegyezni, mert a gyakorlat nem „egy-egy” arányban történt: a közös legelőt és erdőt gróf Széchenyi János 73
