Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
V. A felszabadult úrbéres föld területi eloszlása
százalékot. Tehát a húsz járás közül mindössze egyben okozhat torzulást megfigyeléseink során. Somogy megyében 16, Zala megyében 101 helységben nem létezett úrbériség, ku- riális helységek nagyobb számban Somogybán csak a marcali járásban fordultak elő, Zalában viszont a tapolcai járás kivételével valamennyi járásban, legtöbb a zalaegerszegiben (29), a novaiban (27) és a pacsaiban (15). Az úrbériség vizsgálata szempontjából azonban nem ezek a tisztán kuriális helységek az érdekesek, hanem azok, ahol a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején még összeírtak úrbériséget, amely azonban a jobbágyfelszabadításig elenyészett. Somogy megyében 19 helységben tűnt el adataink szerint az úrbériség, összesen 16 4/s telek és 167 zsellérhely lett majorsági jellegű, ez az összes telkek 0,3 százalékát, a zsellérhelyek 6,9 százalékát jelentette. Zala megyében 46 helységben játszódott le ugyanez a folyamat, 75 7/s jobbágytelek, az összes telkek 2,2 százaléka, és 610 zsellérhely, az összes zsellérhelyek 9,0 százaléka, veszítette el úrbéri jellegét. Egyes esetekben a peres iratokból világosan kiderül, hogy Mária Terézia korában sem számították őket jogosan az úrbéresek közé. A tüske- szentpéteri zsellérek magukat is „földbéresek”-nek nevezték az 1723. évi „feladó” levelükre hivatkozva a legeltetési jogukért megindított perükben. 12 mihályfai úrbérest az úrbéri tabellában ugyan telkes jobbágyként írtak be 5 Vs telekkel, de kevés földjük miatt szolgáltatásaikat már a házas zsellérekkel azonos szinten állapították meg.5 Több kisnemesi helység volt Zala megyében, ahol a lakosság számához viszonyítva jelentéktelen az úrbériség, például az 1785-ben 1146 lakost számláló Szentgyörgyvöl- gyön csak két telkes jobbágy bírt 5/8 telket, az 1517 lelkes Nemesapátiban 17 telkes jobbágy 9 2/s telket bírt, itt a telkek száma 1848-ig 5 2/x-ra csökkent. A helységek úrbéres jellege legnagyobb számban a tapolcai és a sümegi járásban szűnt meg, ahol összesen 44 jobbágytelek és 289 zsellérhely tűnt el. Elsősorban a kis- és középnemesek — akik az esetek többségében csak egy-két zsellérrel rendelkeztek — allodizálták úrbéres földjeiket, erre a jogszabályok is lehetőséget adtak. Nem vettük az összehasonlításnál számításba azokat a mezővárosokat, ahol nem léteztek jobbágy telkek, függetlenül attól, hogy a zsellérhelyek számát ismerjük-e mind a két időszakból. A mezővárosokban az úrbéri tabellába vagy a különböző kimutatásokba felvett zsellérek száma ugyanis nem a földdel való ellátottságot jelentette, hanem a mezővárosi közösségben való részvétel mértékét meghatározó házjogok számát. Ebbe a csoportba tartozott Somogy megyében Igái, Kaposvár, Szigetvár és Vá- roshídvég, Zala megyében Belsőlenü, Csesztreg, Keszthely, Nagy- és Kiskanizsa, Sümeg, Szécsisziget, Tapolca, Tihany, Zalaegerszeg és Zalaszentgrót. Ezek közül nyolc zalai mezővárosban 1431 zsellért írtak össze Mária Terézia korában (21,0 százalék)/’ Teljesen indokolatlan volna és hamis képet adna a házas zsellérként számbavett mezővárosi polgárokat a falvak zselléreivel azonos kategóriában kezelni. Részletes vizsgálatokra lenne szükség annak megállapításához,hogy azokban a mezővárosokban, ahol jobbágytelkeket szerveztek, de a telkes jobbágyok mellett igen jelentős a házas 36
