Németh László: A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849 - Zalai gyűjtemény 52. (Zalaegerszeg, 2002)
A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849
szállították 36 forintra, és így csak két forint a különbség, hogy Schabsl kétannyit nem fizet. Holott ezen két zsidó között nagy diferentia vagyon, mert Lobi Moysesnek egynéhány ezer forint érő portékája vagyon a boltjában, melyet vég- és darabszámra, azaz alia grosso szokott árulni. Schabsl Israelnek se boltja, se ollyas portékája nincsen, kereskedése Lobi Moysesnek négyszer-ötször többet üt az Schabsl zsidóénál, melyet jószága vesztésével bátorkodik bizonyítani. Az is nyilvánságos, hogy egynéhány esz- tendőktül fogva bizonyos Schlezinger nevű liverant által a passust kinyerte, hogy az horvátországi militaris határiban egyedül maga jár kereskedni, többi szegény zsidóságnak nem kevés kárával. Örömest mások hellette a tollerantialis taxát dupplán is megfizetnék, csak passusával élhetnének, sőt az militaris statusnak is örömest 12 aranyat esztendőnként fizetni készek volnának, csak a szabad kereskedést megnyerhetnék. Már tekintetes nemes vármegye ítélle meg, hogyan fizessen Schabsl 70 forintot, Löbl Moyses annyi haszonvétel mellett csak 36 forintot. Joseff Sámuel Volff négy forint könnyebbséget nyert, de méltatlan! Mert mindenkor a repartitióban consideált, soha legkevesebbet se difficultált, sőt békességessen reáállott, egyedül most ezen zendülésben difficultálta, hogy fő társ lőtt. Tovább is Moyses Salamon kérdeztetik, hogy kik még a gazdagabbak közül köny- nyebbséget nyertének? Fogja felelni: tapolczay Smaile nevű zsidó, ki nálunk volt 70 forintra téve, most két forint könnyebbséget nyert. Nem tudaük, ha próféta vagy angyal által lett-e meg a jelentés, hogy éppen két forint relapatio illette őtet, holott ő 20 vagy 30 forintot reménlett. Szalabéri Májer Löb előbb volt 93 forintra téve, most három forint könnyebbíttést nyert, ez sem jó szívvel vette, valamint a tapolczay, úgyszintén a két bellatinczi zsidók a mi tabelláinkban 80 forintban számláltattak, most 15 forinttal alább szállottak, holott ezelőtt az öreg Salamon után mindenkor a legnagyobb classisban voltak, csak egy-két forinttal különböztek a szalabéritül, most pedig a szalabérit 90 forintban, a bellatinczieket 65 forintban marasztották, következésképpen 25 forint könnyebbséget nyertek. Ezért az szalabérinek méltó panassza lehetne, mert a reménség megcsalta, ő kívánta az 20 forint könnyebbíttést, azért mellékezte az kormányt ezen zenebonás emberekhez. Egy szóval monda Moses Salamon valaki ezen utolsó gyülekezetben és ejectatioban maga könnyebbítéséért lármázott, essen- kedett, megnyerte, azért essett énrajtam is 15 forint könnyebbítés. Samson volt bíró pedig azért nyert 10 forint engedelmet, mivel az múlt esztendőben méltóságos Gróf Festetich uraságnak juhait bírta árendában, azáltal lett káro- séttását bizonétotta, ezért volt reá tekéntett. íme tekintetes nemes vármegye, tekéntse kegyessen, mely messze és távul jár instantiájok az igazságtul, hogy mi négyen volnánk Samson volt bíróval és Salamonnal a leggazdagabbak, a négy számban csak Schabsl kanisai, Samson Isac gelsei ketten alábbvalók terheltettünk 14-14 forinttal, Salamon és Samson 24 forinttal az többivel általiéban megkönnyebbíttettek. Mely hamis vakmerő vádolással bátorkodtak az tekintetes ordinarius viceispán urunknak és az egész 46