Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Bevezetés - A jobbágyság útja az úrbérrendezésig
jobbágyainak helyzetétől, ami különösen rontott a parasztság viszonyain az a kettős, az erdélyi parasztság esetében hármas adóztatás volt. Nagy terhet jelentettek az állandó háborúk és a katonatartás. Az ország felszabadítása után a török ittlétét elhagyott, elpusztult jobbágy telkek, ún. deserta sessiok és elpusztult falvak jelezték. A korábbi véleményekkel ellentétben a pusztásodás nem volt olyan súlyos mértékű, az elpusztult falvak népessége sokszor a védelmet nyújtó közeli mezővárosba költözött, tehát a falvak pusztulása nem járt mindig együtt a lakosság kihalásával.5 Ennek ellenére a volt hódoltsági területek népsűrűsége jóval alatta maradt a volt királyi területeknek, amely a jobbágyság helyzetére az ottani munkaerőhiányból fakadóan pozitívan hatott. A felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc után, a Habsburg-birodalom keretein belül megindulhatott a békés árutermelés. Elkezdődtek a nagyarányú betelepítések, amelyek főleg az örökös tartományokból német agrárnépesség betelepítését jelentették uralkodói részről mind III. Károly, mind Mária Terézia uralkodása alatt, de már a betelepítés szükségessége I. Lipót alatt is megfogalmazódott nemcsak gazdasági, hanem politikai meggondolásból is.6 Ezzel egyidejűleg a világi földesurak és az egyház is telepített jobbágyokat a birtokaira.7 Nem elhanyagolható a belső vándorlás sem.8 A különböző telepesek, akár németek, akár szlovákok, akár magyarok voltak telepítési szerződéseik szerint 3-tól 10 évig terjedően adómentességet kaptak cserébe a házépítésért és a föld termővé tételéért. Az adómentes évek letelte után ezek a jobbágyok földesurukkal szerződést (contractus) kötöttek és szogáltatásaikat teljesen vagy részben pénzben váltották meg, ezért nevezték őket contractualistáknak, árendásoknak főleg a Dunántúlon, és taksás- nak az Alföldön. Általában a contractualisták számát növelték a korábbi privilegizált elemek, akik az új viszonyok között is, többnyire sikerrel, megpróbáltak maguknak, ha nem is adómentes, de a korábban is jobbágyi kötöttségek között élőknél kedvezőbb helyzetet elérni. A 18. századra tehát a parasztság jogilag két táborra oszlott, az örökös és a szabadmenetelű jobbágyokra, akik között a fő különbség a költözés szabadságában volt, de a korszak elején a szolgáltatások tekintetében is megnyilvánult. Az 1715. évi országgyűlés már számol a szabad költözésű rusticusok létezésével.9 Míg a szabad5 Búza, 1996. 84. p. 6 Kollonich Lipót: Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn: „a királyság vagy annak egy nagy része lassanként germanizáltassék és a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelidíttcs- sék természetes ura és örökös királya hűségére és szeretetére.” OSzKKt Föl. Germ. 210. föl. 39/a. In: Magyarország története 1686-1790. 94. p. 7 Erre vonatkozóan konkrét példát Zala megyéből hozunk. 8 „Véleményünk szerint a mai magyarországi (és tágabb értelemben az egész kárpát-medencei) település- cs városhálózat, felekezeti és etnokulturális szerkezet, s ezekkel összefüggésben a gazdasági és politikai struktúra közvetlen gyökerei nem annyira a honfoglalás korában, mint inkább a 17-18. század nagy változásaiban keresendők.” Faragó, 2000. 394. p. 9 Acsády, 1908. 341. p. 8
