Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala megye közigazgatása 1790-1849

a főispán töltötte be ideiglenesen, általában a rangban utánuk következő tisztviselő „előléptetésével", kinevezésével. 55 7.ala megye reformkori tisztikara Korszakunkban változatlanul a főispán volt az uralkodónak a megye élére kinevezett tisztviselője, aki elnökölt a vármegye testületi szerveiben (pl. a közgyűléseken), kép­viselte a törvényhatóságban a király érdekeit, széles jogkörrel ellenőrizte a megyei közigazgatás munkáját, bizonyos megyei állásokra, valamint a tiszteletbeli megbíza­tásokra pedig kinevezési joggal rendelkezett. A 18. században számos megyében, így Zalában is örökletessé vált a főispánság. Zala megyében ezt a tisztséget az Althan gró­fok szerezték meg, így a főispáni tisztség korszakunk elején is az ő családjukban örök­lődött. Előfordulhatott azonban, hogy az örökletes főispán valamilyen tartós elfog­laltság, vagy kiskorúság, idős kor, netalán súlyosabb betegség vagy egyéb ok miatt nem tudta ellátni feladatát. Ilyenkor az uralkodó főispáni helyettest (főispáni kor­mányzót vagy adminisztrátort) nevezett ki a megye élére. 56 Zalában 1790 és 1849 között négy alkalommal is megtörtént, méghozzá döntően politikai okból, hogy főispáni helyettes kormányozta a vármegyét. Amikor I. Ferenc császár általános felkelést hirdetett az Ausztriába betörő francia hadak ellen, Zala me­gye 1797. április 12-ei közgyűlése az örökletes főispán, Althan Mihály János gróf el­nökletével megtagadta a királyi rendelet végrehajtását, és merész hangú feliratban fi­gyelmeztette az uralkodót, hogy a törvények értelmében csak az országgyűlés ren­delheti el a nemesi felkelést. Zala megye rebellis alispánjait az uralkodó napokon be­lül leváltotta, 1797. július 25-én kelt leiratában pedig az ellenszegülőket pártoló főis­pánt is felmentette hivatali teendői alól, és egyidejűleg Medgycsi Somogyi János udvari tanácsost nevezte ki a megye főispáni helyettesévé. 57 Ettől kezdve egészen 1835 júliusáig adminisztrátorok kormányozták Zala megyét. 55 ZML Kgy. jkv. 1828:120-122, 1844:1328. 56 Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp, 1976. (A továbbiakban: Csizmadia 1976.) 41. p.; Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főispánjai 1526-1848. Bp, 1994. 9-24. p.; Tilcsik György: A nemesi várme­gye szervezete a XIX. század első felében. In: Előadások Vas megye történetéről III. (Vas megyei levéltári füzetek 9.) (Szerk. Tilcsik György) Szombathely, 2000. 166. p. 57 ZML Kgy. jkv. 1797. aug. 28. 1. sz.; Vörös István: Adatok a zalai jakobinusok történeté­hez. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Nagy­kanizsa, 1972. 314-317. p.; Olvasókönyv Zala megye történetéhez. (Szerk. Degré Alajos) Zalaegerszeg, 1961. 67-68. p, vö. Zala megye történelmi olvasókönyve. (Szerk. Molnár András) Zalaegerszeg, 1996. 153-155. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom