Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala megye közigazgatása 1861-1910
kiegyezés után tehát egyelőre még mindig a feudális kori hat járás állt fenn: a tapolcai, a szántói, a kapornaki, az egerszegi, a lövői és a muraközi. A járások mindegyikét - az eddigiekhez hasonlóan - ezután is négy vidékre osztották. Egyet igazgatott a főszolgabíró, a másik hármat a három alszolgabíró. Mindegyikük mellé egy-egy esküdtet rendeltek. A főszolgabíró természetesen most is a járási közigazgatás egészének működéséért felelt. A közponü és járási tisztviselők munkáját ezúttal is a tiszteletbeli tisztviselők segítették. 1870-ben pl. a főispán a rendes tiszti főügyész és a két alügyész mellé tizenegy tiszteletbeli tiszti ügyészt nevezett ki, akik az egyes járásokba beosztva a rabtartási költségek behajtását, valamint a törvény székek által hozzájuk utalt ítéletek végrehajtását végezték. 36 Hamarosan azonban mind a rendes, mind a tiszteletbeli tisztviselői karnak a vármegyei közigazgatás egészét érintő, alapvető változásokkal kellett szembenéznie. A. megyék szerepkörének megváltozása A megye 1848 előtt a rendi korszak alapintézményeként nemcsak közigazgatási feladatokat látott el. Jogosultsága kiterjedt a törvényhozásra és a bíráskodásra is. Követeket küldhetett az országgyűlésre, utasítással láthatta el és vissza is hívhatta őket. A bnáskodást illetően a legáltalánosabb nemesi bíróság volt, s a XVIII. század közepétől az úriszéken tárgyalt polgári pereket is ide lehetett fellebbezni. Közigazgatási hatáskörében közvetítette az állami érdekeket, végrehajtotta a törvényeket, rendeleteket, statútumokat alkothatott, tisztviselőket választhatott, s a megyei kiadások fedezésére háziadót vethetett ki. Az autonómia keretei között országos jelentőségű kérdésekben is állást foglalhatott, s a véleménye szerint törvényellenes rendeletek végrehajtását megtagadhatta. Harcos kiállása, önkormányzati jogainak védelme nem egyszer az ellenállás egyedüli lehetőségét jelentette a nemzet önállóságát veszélyeztető abszolutisztikus törekvésekkel szemben. 37 A megyei autonómia megőrzése mintegy a nemzeti önrendelkezéshez való ragaszkodás jelképévé vált. A megye éppen ezért érzékenyen vigyázott előjogaira, s minden ezt sértő, külső beavatkozásra azonnal és érzékenyen reagált. A vármegyék jövendő sorsát illetően már 1848-ban és a kiegyezést megelőző években is több elképzelés merült fel. A vita akörül forgott, hogy miként lehet a parlamentnek felelős kormány és a területi érdekeket képviselő megye hatáskörét összeegyeztetni, egymással való kapcsolatát szabályozni. Egyáltalán mekkora és mire szóló jogosultságot kapjon a vármegye? 1848-ban a népképviselet megteremtése megszünZML Kgy. jkv. 1870. augusztus 1. 301. sz. Csizmadia 107-108. p.; Stipta 7-9. p.; Dr. Bonis György-Dr. Degré Alajos-Dr. Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története Zalaegerszeg, 1996. 99. p.
