„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - II. Az Urbarialis (úrbéri munkálat)

a terhes szerződéseknél egyik szerződő fél a másikat, a kölcsönös jussoknak és kötelességeknek szoros korlátái között maradna mindenik, a földesúr segédeimért esdeklő jobbágyát, az ő kárával ingyen nyert, vagy akarata ellen megvásárlóit jobbágyülésének böcsü árához utasítaná, s elpusztulásával nem sokat gondolna, mert a tehetetlennek jobbágyülését eladatván, helyette tehetősebb jobbágyot kapna. Most a jobbágyot nemcsak kötelesség, hanem hálaérzés is csatolja urához, mert bizonyos élelmének forrását, a jobbágyülést ingyen kapta tőle, számtalan szükségeiben segédet lelt nála, sőt jövendőre is erős bizodalma vagyon, hogy erkölcsös élete és iparkodása mellett nyomorúságban elveszni nem engedi; akkor azonban megkívánja minden földesúr a jobbágyülésnek új vevőjétől is jobbágyi tartozásainak egész mértékben leendő pontos teljesítését, semmi hátramaradást el nem néz, nem nyújt semmi segedelmet, a jobbágy sem tartozik tehát semmi köszönettel urának, mert semmi jótéteményt attól nem nyert, pénzen vásárlotta jobbágyülését, sőt annak kifizetésében is a szorosan megkívánt jobbágyi adózások néki sok akadályt szerzének, egyszóval földesurát, ki mindenkor csak úgy jelenik meg előtte, mint szolgálatot és engedelmességet parancsoló, vagy pedig mint ítélő, sőt gyakran büntető bíró, soha nem úgy, mint segedelmet nyújtó jóltévő atya, lehetetlen hogy fiúi bizodalommal szeresse, sőt némelykor talán az is leheteden, hogy ne gyűlölje. Fel lesznek tehát bomolva a kölcsönös szeretetnek és bizodalomnak, a kegyességnek és engedelmességnek minden szorosabb kapcsai, a földesúr csak azt teljesíti, amire törvény kötelezi, a jobbágyot csak a keményebb törvények súlya, s ezekből eredő büntetések félelme tartja meg az engedelmesség korláti között. Számtalan szomorú példa bizonyítja pedig már eddig is, hogy ott, ahol a földesurak megszűntek atyák lenni jobbágyaik eránt, a jobbágyok meg felkontatva sok nyughatatlan nyereségvadászok által, jussaikat emlegették; ott ahol a földesúr is, a jobbágy is a törvény szároz szavaival mentegette magát, s emiatt az atyai szeretet, és annak megfelelő fiúi bizodalom végképpen elfojtatott, hosszúra terjedő, sőt végét alig érő költséges porok támadtak, az engedetlenséget utoljára lázadás váltotta fel, melyet egy odaküldött katonai hatalomkar csakhamar elnyomott ugyan, de a magok sorsán javítani kívánó, s előbb vagyonos jobbágyok gyakran koldusbotra jutottak; mert hamar szakadnak ott a polgári társaság kötelei, hol azokat nem kölcsönös szeretet és bizodalom, hanem egyedül kénszerítő erőszak tartja öszve.

Végre az 1741. esztendei 8. törvény cikkely130 világosan azt rendeli: „Ne onus publicum fundo quoque modo inhaereat”.131 Ezen törvény pedig oly szentnek és változ- hatatiannak határoztatott, hogy annak megmásításáról magának a törvényhozó testnek sem szabad tanácskozni. Az 1826. esztendei országgyűlésén egybegyűlt karok és rendek, akkor midőn a jobbágytelkeken lakó nemeseknek adó alá leendő öszveírása

130 Az 1741:8. te. arról rendelkezett, hogy a koronázási hitlevél bizonyos záradéka a karok és rendek sarkalatos jogaira és kiváltságaira ne legyen kiterjeszthető.

131A telekkel semmiképpen ne járjon együtt közteher.

53