„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)

Béli Gábor: Zala vármegye Deák Ferenc által megfogalmazott észrevételei a jogügyi munkálatról

a főszolgabíró által kiküldött esküdt r- elé tartozzanak. Az egyesbíró a kereset elő­adása és az azok alapjául szolgáló bizonyítékok megvizsgálása után azonnal ítéletet hoz, eljárásáról írásos jelentést tesz az alispánnak és a főszolgabíróknak, akik a jelen­tés átvizsgálása után rendelik el a végrehajtást, illetve, ha valamelyik, „a% ítélettel meg nem elégedőfél”\xgy kívánja, az ügyet a törvényszék elé terjesztik.16 Deák részben a peres felek érdekeinek szem előtt tartásával, részben pedig arra hi­vatkozva helytelenítette a négy kerületi tábla megszüntetését — és ezzel párhuzamo­san Pesten két királyi bíróság megszervezését —, hogy a „Pesten lakásnak költséges volta miatt” az új ítélőszékektől a kisebb vagyonú nemesek, mégpedig „éppen azpk volnának [...] kirekesztve, kik a vármegyék közhivatalainak nagyobb részét viselik, r így törvényes gyakor­iságoknálfogva az ítélőszék üres helyeinek betöltésre legalkalmasabbak’!17 A jogügyi tárgyakra vonatkozó országos bizottsági javaslat első darabját érintő, to­vábbi zalai észrevételek között több olyan, az ország törvényeinek helyes értelmezé­se alapján tett kiegészítés, módosítás, pontosítás és magyarázat is olvasható, mely Deák rendkívüli felkészültségét tükrözi. Ilyen egyebek mellett az, ami a városi bíróságok nemes személy adóssága tárgyában létesült joghatósága iránt került megfogalmazás­ra. Ebben az észrevételek szerzője világosan rámutatott, hogy a városi bíróság kizá­rólag csak az adós által vállalt különös lekötelezés alapján, tehát csak mint választott bíróság járhat el, és az így létesült hatásköre az adós halálával megszűnik, következés­képpen az adós örökösei és özvegye a tartozás követelése iránt indított perben oda nem idézhetők meg.18 A királyi városi joghatóság tisztázása kapcsán hívta fel Deák a figyelmet arra is, hogy a tervezetet összeállító bizottság a hatályos törvényekkel ellen­kező módon rendelte a városi bíróság alá a nemes városlakó nem nemes (pontosab­ban jobbágy) szolgálóit,19 minthogy azok vagyoni pereiket és személyüket illetően úriszéki bíráskodás alá tartoznak.20 A második törvényes tárgyat felölelő, a „törvénykezés”, helyesebben a rendes (pol­gári) peres eljárás rendjéről szóló országos tervezet ugyancsak a meglévő törvények és szokásjogi szabályok egy testbe foglalása volt minden jelentősebb újítás bevezeté­se nélkül. A Hármaskönyv megjelenését követően a perjog, jobban mondva a XVII. szá­zadra már a gyakorlat, a statútumok, módosító törvényi rendelkezések által, illetve 16 Zala észrevételei 53-54. p. „ 17 Zala észrevételei 55-56. p. 18 Zala észrevételei 51. p. 19„... és a nemesek nem nemes szolgái, szolgálóleányai mind személyükben, mind dolgaikban a város magisztrátusa bíráskodásának legyenek alávetve. (Op. Obj. Jur. I. 2. te. 8. §.) 20 Zala észrevételei 51. p. 289

Next

/
Oldalképek
Tartalom