„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - IV. A törvénykezési tárgy (jogügyi munkálat)
ség pusztításaiból eredő véghetetlen nyomorúságában segédet és enyhülést nyerhessen. Ha mindazonáltal vizsgálóra vesszük országunk azon főpapjainak tetteit, kik Kol- lonich alkujának előtte viselték az egyházi főbb hivatalokat, ha többeket elmellőzve, csak Pázmánynak, Lippaynak, Szelepcsényinek és Széchenyi Györgynek340 közhasznú jeles intézeteit és hagyományait öszvehasonlítjuk a későbben élt főpapok minden áldozatival, ha végre figyelmező tekéntetet vetünk magának az alkut kötő Kollonich- nak élete folytára, ki nemcsak főpap társainak jussait csorbította meg, hanem a történeti bizonyítások szerint országunknak több századok olta szabad polgári szerkesz- tetését is felforgatni tanácsolta, és ezért polgártársainak tiszteletét, sőt a fontoladan tanács káros következései miatt fejedelmének kegyelmét is elvesztvén, mindenektől megvettetve, a hazájának pedig, és a magyar anyaszentegyháznak keveset használva végezte életét, kénytelen leszünk megvallani, hogy a megszorításnak óhajtott célja csaknem egészen eltévesztetett, s a magyar egyházi rend jussainak ezen sérelme hazánk közügyére nem sok hasznot, nem sok fényt derített. Igazságos tehát az egyházi rendnek eddig elnyomott jussait világos törvény által helyreállítani. Ugyanazért a hozandó törvénynek az legyen tartalma, hogy minden egyházi személy, akár főpap légyen is az, akár kisebb egyházi hivatalt viseljen (a szerzeteseket ide nem értve) valóságos szerzeményeiről minden különös királyi helybenhagyás nélkül, szabadon tehessen végrendelést, s ezen végrendelések eránt támadható minden kérdések az ország közönséges törvényei szerint intéztessenek el. Midőn azonban valamely egyházi személy végrendelés nélkül halálozott el, annak szerzeménye papi hivatalának a fejedelemtől nyert javainak az emberiségnek, és a közjónak tekintetéből a kereskedői munkára tett észrevételhez képest négy egyenlő részre osztassák fel, melyből egy rész a nemzeti közpénztáré, egy rész az egyházé, egy rész az atyafiaké, végre a 4. rész a főpapoknál a királyi fiscusé, a kisebb egyháziaknál pedig szegényeké legyen, és midőn az elhalálo- zottnak semmi atyjafia nincsen, akkor az egyébként ezeket illető rész is a nemzeti közpénztárt illesse; megjegyeztessék végre még az is, hogy az egyházi személyeknek olyan ingadan vagyoni, melyeket uradalmi törvényhatóság alatt bírnak, úgymint szőlők, házak, szabad adású szántóföldek, rétek és irtások, minthogy ezekben az örökösödés törvény és igazság szerint a földesúmak jussaihoz tartozik, az említett felosztás alá soha ne kerüljenek. Ezen cikkelyhez megjegyzésképpen hozzáadatik még az, hogy mivel törvényeink értelme szerint senki valóságos szerzőnek nem tekintethetik addig, még elidegenített ősi vagyonai vissza nem pótoltatnak, vagy az általa tett adósságok kifizetve nincsenek, ha hogy valaki ősi javait nagyobb adósságokkal terhelvén, vásárlott vagyonáról mégis végrendelést tesz, nehogy végrendelésbéli örökösei a nékiek hagyott értéket 340 Az említett főpapok mindegyike az esztergomi érsekségig jutott. Pázmány Péter 1616-1637, Lippay György 1642-1666, Szelepcsényi György 1666-1685, Széchényi György 1685-1695 között viselte ezt méltóságot. 149
