Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai

lehet. Azonban mindenesetre csak elhagyott helyek fognak nékiek adathatni, addig, amíg a Honvédelmi Bizottmány e részben másképpen nem rendelkezend. Óhajtható lett volna a dolgot halasztani, de már a proklamáció lehet, hogy többeknek kedvet adand, s őket akadálozni nem lenne tanácsos. Kézdivásárhelynek, mely hely nagy mértékben tünteté ki magát a hazafíságban, pénzre, salétromra, kénkőre, vasra van szüksége — és ónra.373 Ónt Radnóról374 küld- hetek, a többiről utasítást kérek. Itt nem számolhatok intézkedéseimben olyan pontos végrehajtásra, mint Magya­rországban. Nem tudván, meddig tartand az expedíció, a bal szárnyának seregünk számára két fiókpénztárba 30 ezer f[orin]tot hozattam. Bemnek 40 ezeret küldöttem, és sem a pénztámokaim, sem Bemhez küldöttem meg nem érkezett; és az erdélyi követek mégis okoskodnak küldötteim személyeire nézve. Ha Kolozsvárott levék a küldöttek választásában, talán itt lennének a rendeltek. Ellenben dicséretesen kell megemlítenem Weér Farkas, Kernén2 István főispánokat és Szilvásy urakat. Nem bízhatok reájok elegendőt, mindent a legnagyobb készséggel tellesítenek. Nem eme­lek én panaszt mások ellen sem, mert végre tudom, hogy mégis meg fog történni, mit célba veszek, s eljutok az eltévedt pénzekhez is, elérkeznek a pénzek Bem tábor­nok úrhoz is. Már idején látom, miután az ellenség kiűzetett, hogy a szabad Erdély földön az oláhok ellen szigorral lépjek fel. 8 napot engedek nékiek a visszaköltözésre, azután a javakat elfoglaltatom az állodalom részére. Mit ha Önök nem helyeslenek, rendeletö- ket tisztelettel kikérem. A szászokkal még ily határozottan fellépni nem lehet. Eredeti sk. tisztázat. MOL OHB 1849:2778. b.) Igen tisztelt Barátom! Vége az expedíciónak — én ellenséget nem láttam — de hogy nem láttom, oka az öreg úr; ha ő meg nem indul velünk egy nap, hanem későbben, úgy lehet, hogy elfogjuk egy részét az ellenségnek, mert minket bevárt volna — de az öregtől úgy meg i[j]edett, hogy-nyakra főre szökött. Mindenesetre nagy respektusra kénszerítette az öregünk a gaz rabló, gyilkoló, áruló ellenséget. Félnek tőle nagyon. Van bizon az öregúrban elég, mit szeretném, ha benne nem lenne, de ő Erdély megmentésére conditio sine qua non375. Meg kell felőle vallani, hogy ember a talpán — csak annyira lengyel ne volna. Igen sajnálatos, hogy kezével bajlódni kénytelen, ámbár őt foglalatosságában 373 Kézdivásárhely volt a háromszéki önvédelmi harc folyamán a Gábor Áron által irányított székely hadianyag- és ágyúgyártás központja. 374 A Belső-Szolnok megyei Radnáról. a Kemény. 375 Elengedhetetlen feltétel. 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom