A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)
Urbán Aladár: Deák Ferenc a Batthyány-kormányban
sebb részének feláldozását követeli?”59 Deák ezekkel a sorokkal egyébként tanúságot tesz arról, hogy bécsi útjuk során nem kívántak a pénz- és hadügyi önállóság feladásáról tárgyalni. Egyben ezért tartotta szükségesnek hangsúlyozni, hogy Batthyány helyzete más, ő sem az engedmények szándékával vállalta az újabb megbízatást. Mint írta: „Batthyány más állásban van. O kénytelen volt elfogadni állását, mert csak ő volt, kit ott fenn is mint elnököt megerősítettek, itt alant is elfogadtak; nélküle tüstént anarchia lett volna”. 1848. szeptember 11-én tehát véget ért Deák Ferenc minisztersége. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy reformkori együttmunkálkodásuk következtében a minisztertársak közül talán ő állott legközelebb Batthyányhoz. Ha ezt nem tekinthetjük is szoros baráti kapcsolatnak, kétségtelen, hogy az azonos politikai nézetek és a kölcsönös megbecsülés kötötte őket össze. Deák alkatánál fogva sötétenlátó volt, míg Batthyány — legalábbis augusztus elejéig — bizakodott a kedvező fordulatban, az Ausztriával történő összeütközés elkerülésében. Deákot pesszimizmusa nem akadályozta meg abban, hogy végig Batthyány mellett álljon mint minisztere és tanácsadója, s nem élt a lehetőséggel, hogy betegségére hivatkozva visszaadja tárcáját,60 pedig tudjuk Széchenyi naplójából, hogy többször megkísértette ez a gondolat. Deák miniszteri szerepéről még elmondhatjuk, hogy a korabeli közvélemény a kormány meghatározó egyéniségének tartotta, s az osztrák Wessenberg-Doblhof miniszteri párosítás múltjára Batthyány-Deák minisztériumról beszéltek. Természetesen ez azokra a körökre vonatkozik, akik nem Kossuthban látták a reformkori törekvések következetes folytatóját. Deák országgyűlésen Deák Ferencet 1848 júniusában két helyen: Debrecen harmadik kerületében és Zalaszentgrót képviselői körzetében választották meg. Deák természetesen a zalai mandátumot választotta.61 A képviselőséget azonban mint miniszter Deák nem tartotta természetesnek. Még május 20-án, vagyis amikor eldőlt, hogy a király Bécsből történt elmenekülése miatt sietve összehívják az országgyűlést, Deák azt írta sógorának, hogy „jobban szeretnék követ nem lenni”. Álláspontját azonnal meg is magyarázta: „a követséget nem tartom megférhetőnek a ministeri hivatallal, mivel a minister számot ad a képviselő testületnek, hogyan legyen tehát tagja azon testületnek, mely az ő tettei fölött határoz?” Ezt a meggyőződését azonban nem képvisel59 Deák beszédei II. köt. 321. p. 60 Apr. 30-án azt írta sógorának, hogy tárcáját csak néhány hétre, „míg egészsége engedi” vállalta el. Deák beszédei II. köt. 232. p. 61 Köszönőlevele a debreceni választókhoz: Deák beszédei II. köt. 241. p. 67
