A Batthyány-kormány igazságügyminisztere - Zalai gyűjtemény 43. (Zalaegerszeg, 1998)

Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig

tik. Ha Windisch-Grätz bánásmódja után ítélve, tartasz valamitől: legegyszerűbb dolog most innen elmenni. Künn jártomban séta közben meggyőződtem az iránt, hogy sehol sem tartanak szemüggyel. Bizton menekülhetsz. Ha nem hoztál elég pénzt magaddal, vedd, ami nálam van”. Batthyány válasza is jellemző volt: „Ah, egy pár hitvány év miatt csak nem leszek szökevény”.

Ezen a napon délelőtt Windisch-Grätz egy tiszt útján megüzente a küldötteknek, hogy ha valamelyikük hozzátartozóinak írni akarna, a herceg gondoskodni fog a levél elküldéséről. „Csak küldőinket óhajtanok értesíteni eljárásunkról” — válaszolta Deák. A tiszt távozott, majd visszatérve közölte, hogy megírhatják a jelentést, de a herceg kiköti, hogy el akarja azt olvasni. A küldöttek ezt örömmel fogadták, mondván, hogy legalább nem hazudtolhatják meg utólag az abban foglaltakat. Január 4-én Deák megfogalmazta a küldöttség jelentését, majd ezt továbbították Windisch-Grätzhez, aki el is küldte azt egy honvédtiszt útján Debrecenbe. A jelentés másolatát megküldte Schwarzenberg miniszterelnöknek is.42

Január 8-án tudatták a küldöttekkel, hogy Windisch-Grätz a fővárosba tette át főhadiszállását, s hogy ők is visszatérhetnek. 20-24 dzsidás kísérte kocsijaikat Budára. Itt a várba vitték őket, majd közölték velük, hogy mehetnek, ahová tetszik. Deák Pestre, az István főherceg (Emmerling) fogadóba ment, Batthyány Károlyi György, sógora palotájába. Itt fogták el aznap éjjel 11 órakor.

Deák tovább akart utazni Debrecenbe, hogy szóban is beszámoljon a küldetésről. Windisch-Grätz azonban csak azon feltétel alatt lett volna hajlandó údevelet adni neki, ha becsületszavára fogadja, hogy rábírja Kossuthot és az országgyűlést a feltétlen megadásra. „Volt eszem — mondta később Deák a méltadan ajánlatról Csengery Antalnak — hogy senkit se beszéljek rá, hogy akasztassa fel magát”.

Deák tehát nem saját jószántából nem követte az országgyűlést Debrecenbe. Mindezt azért fontos hangsúlyoznunk, mert némelyik életrajzi munkában Deák kényszerűségből fakadt távolmaradása mintegy szimbolikus jelentőséget kap: az abszolutizmus és a forradalmiság fegyveres konfliktusa során távozó Deák az a személyiség, aki már a jövőre gondol, amikor nem követi volt bajtársait. Deák azonban nem Ghyczy Kálmán vagy ifj. Pázmándy Dénes, akik a további küzdelmet reménytelennek látva maradnak Pesten vagy fordulnak vissza a Debrecenbe vezető útról; nem is a nemzethalál víziójával küzdő Széchenyi vagy a forradalomtól megrettenő Eötvös, akiknek gyenge idegzete teszi lehetetienné a további szerepvállalást. Deák az a politikus, aki kötelességérzetből elmenne Debrecenbe, még ha vannak is kételyei a további küzdelem esélyeivel kapcsolatban, arra azonban nem hajlandó, hogy a Batthyány letartóztatása utáni időszakban rábeszélje képviselőtársait egy olyan lépésre, amely fizikailag sodorná veszélybe őket. Deák kétségkívül csapdahelyzetbe került

42 Károlyi II. 119. p. Király Béla 127. p. tévesen 1849. jan. 1-re datálja a jelentést. Körmöczi Katalin 77. p. szerint a küldöttség jan. l -jén Bicskén találta Windisch-Grätzet.

206