Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)
Horváth Zita: A tapolcai járás úrbéres viszonyai a Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző évtizedekben
ra... Akinek pedig vonós marhája nem lenne... minden egy-egy szekér számért két-két napokat fog szolgálni... ”17 Megvizsgálva a 72 helység vallomást tevő parasztjainak aláírását, megállapíthatjuk, hogy a járásban nem számolhatunk nagy számú külföldi telepessel - az említetteken kívül - hiszen a nevek magyar eredetről tanúskodnak. Ezt támasztják alá az 1696-os dicalis conscriptio adatai is, a Zala megyei végvárak őrsége - különösen a Balaton mellett - szinte teljesen magyar volt, csekély délszláv, később elmagyarosodott elemmel. A török veszély elmúltával a katonáskodó réteg egy része is letelepedett, jobbággyá vált és bár elvesztette korábbi privilégizált helyzetét, de az új viszonyok között élni tudott a munkaerőhiányból adódó lehetőségekkel, kedvezőbbek lettek úrbéres terhei. Lipót császár 1701. november 9- én megszüntette a magyar katonák által őrzött magyar végvárakat. Schenkendorf Kristóf ezredes, kanizsai parancsnok az udvari haditanácstól parancsot kapott 1702. január 26-án, hogy Magyarországon több erődöt rontasson le. Ekkor került sor a legtöbb Zala megyei, köztük az öt kisebb balatoni végvár (Keszthely, Tihany, Vázsony, Szigliget és Csobánc) lerontására.18 Ezen a területen a régi vagy új földesurak kedvezőbb gazdálkodási lehetőséget biztosítottak a parasztoknak lazább kötöttségi formákkal. Ez az az időszak - ezen okok miatt -, amikor az örökös jobbágyok számát kezdik elérni a szabadmenetelű, szerződéses viszonyban élő „árendások”. „A szerződéses viszony általában az ország középső és déli, régebben a török megszállta területeinek jobbágyviszonyait jellemezte, de ugyanilyen viszonyok közé kerültek többnyire a volt végvári katonák is, akik helyben maradtak... A török háborúk után szélnek eresztett végvári katonák - szabad költözésű libertinusok — voltak elsősorban azok a telepesek, akik megszállták a lakatlan vagy gyéren lakott helyeket. Az 1732-ben megtelepült alsópáhoki lakosok legnagyobb része a szomszédos Szentgyörgyvárból költözött át. Nem kis mértékben a szélnek eresztett végbelieknek köszönhető, hogy a véghelyekben bővelkedő Zala megye etnikai bázisa megmaradt magyarnak a XVIII. században. ”19 A szabadmenetelű jobbágyok eredete sem egyforma, a XVII. században vált tömegessé ez a paraszt-kategória. „ Belföldiek és külföldiek, szökevények és menekültek, elidegenedettek, urukat vesztettek és felszabadítottak, jövevények és maguk helyére mást állítok, tegnapi katonák és privilégizált helyekről, tovavándorlók tarka egyvelegéből ugyanis sajátságos magyarországi parasztréteg formálódott... 17 ZML IV. 1/g. Pula: az 1745. július 1-jei telepítési szerződés 1768-as másolata. (Olvasókönyv 1996. 138. p.) 18 Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671-1750. In: Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve, 1960, (Szántó 1960.) 304. p. 19 Szántó 1960. 318. p. 128
