Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 42. (Zalaegerszeg, 1997)

Horváth Zita: A tapolcai járás úrbéres viszonyai a Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző évtizedekben

lom9 megegyezik abban, hogy a három típus közül a contractus volt a legkedvezőbb adózási forma. (De például az Alföldön a szokás sem rótt mindig elviselhetetlen terheket a jobbágyokra. Ugyanezt tapasztaljuk esetünkben is azokon a helyeken, ahol usus után adóztak.) A XVIII. századra már sok helyütt találkozunk ezzel a kedvezőbb szolgáltatási formával, leginkább a volt török hódoltsági területen, ugyanis itt az akkor rendezetlen birtokviszonyok miatt kedvezőbb helyzet teremtődött a jobbágyok számára az úrbéres birtokviszonyok tekintetében.10 A török hódítás határvonala Kanizsától a Balaton mentén húzódott (Keszthely, Szigliget, Csobánc, Tihany az országos védelmi rendszer fontos részei voltak), ezért sok esetben az úrbérrendezést megelőző évtizedekben szállták meg a pusztává vált helységeket, amit az ember és munkaerőhiány miatt kedvezőbb feltételekkel tehettek. Ez lehet elsősorban az oka annak, hogy a 72 településből mindössze 11 rendelkezett 1767-et megelőzően urbáriummal, 16 „bévett szokás szerint adózott”, míg a legtöbb helyen (41) contractus szerint rótták le kötelezettségeiket. Természetesen mivel több birtokosnak is lehettek egy helységben birtokai, ezért előfordult, hogy a jobbágyok - birtokostól függően - contractus, szokás vagy urbárium szerint adóztak. Emiatt a fenti számokkal kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az utolsónak említett 41 helységben vannak olyanok is, amelyek a megelőző 11-ben és 16-ban is szerepelnek. Hét esetben a kilenc kérdőpont hiánya miatt nem ismerjük a kötöttségi formát. Lovas községet a contractualisták közé számítottuk be, de sajnos a forrás elég zavaros e tekintetben. Az első felvételben mint frissen megszállt helyet contractualistának írják le, majd egy későbbi felvétel (1768) tud egy 1760-ban, a veszprémi káptalan által adott urbáriumról, míg az 1778-as felvétel ismét contractusról ír. Valószínűleg a káptalan adta az urbáriumot és a székesfehérvári őrkanonokság a contractust. Szőlős községgel szintén hasonló a helyzet. 1767 szeptemberében „bévett szokás szerint” szolgálóknak vallják magukat, 1768. március 13-án emlékeznek egy 1760-as, szintén a veszprémi káptalan által adott urbáriumra, míg ugyanezen év ugyanezen hó 28. napján azt vallják, hogy szokás szerint adóztak. Felhő Ibolya ismeretlennek írja a birtokost. A bevallásokból úgy tűnik, hogy a veszprémi káptalan és kisebb birtokosok tulajdona lehetett. Valószínűleg a káptalan jobbágyainak volt urbáriuma és a kisebb birtokosok jobbágyai szokás alapján szolgáltak és szabadmenetelűek voltak.

Ha megpróbálunk összefüggést keresni a birtokos és a szolgáltatást megszabó szokás, szerződés és urbárium léte vagy nem léte között, meglehetősen nehéz

9 Weltmann Imre: A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Budapest, 1979. (Weltmann 1979.) Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-1767. Budapest, 1969. (Varga 1969.)

10 Weltmann 1979., Szabó István: A magyar parasztság története. Budapest, 1940.

124