Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Hoós Éva: Latin iskola vagy professzionális képzés. Iskolák a társadalmi elvárások hálójában a XVIII. század végén: a keszthelyi példa
HOÓSÉVA LATIN ISKOLA VAGY PROFESSZIONÁLIS KÉPZÉS Iskolák a társadalmi elvárások hálójában a XV1IL század végén: a keszthelyi példa Ha iskoláról beszélünk Keszthellyel kapcsolatban rögtön a Georgikon jut eszünkbe. Pedig a Georgikon megalapítása előtt, s annak közvetlen előzményeként egy egész évtizeden át heves viták folytak egy másik keszthelyi iskoláról, a háromosztályos kisgimnáziumról. Tézisünk, amit a források alapján bizonyítani tudunk az, hogy a Georgikon létrehozásának gondolata a keszthelyi kisgimnázium fenyegető áthelyezésének elkerülésére tett erőfeszítések közepette született meg. Ezzel tulajdonképpen azt állítjuk, hogy egy modem — a maga nemében a világon is első — iskolai intézmény megszületésénél az a hagyományos iskolatípus bábáskodott, amelyet ekkor már több mint fél évszázada a felvilágosodás legélesebb elméinek folyamatos támadása sújtott, és amelyet a XVIII. század 70-as és 80-as éveiben itthon is korszerűsíteni láttak szükségesnek egyes, a korral együtt haladó elmék. A gymnasium, ahogy Magyarországon és német területeken nevezték, azaz coll ge, college, illetve collegio, ahogyan francia, angol, illetőleg olasz területeken ismerték több mint két évszázadon keresztül, a XVI. század végétől a XVIII. század végéig Európa uralkodó iskolatípusa volt. Az ismeretnek és tudásnak, az emberi természetnek és nevelésnek azokat a koncepcióit, amelyen ez az intézménytípus nyugodott, a humanizmus és a reneszánsz dolgozta ki. Humanista gondolkodók fejtették ki, mi az, ami az embert emberré teszi, és hogyan lehet a gyermeket az emberi életre alkalmassá tenni. Meghatározták az ehhez szükséges készségeket és képességeket, kijelölték a tudás kereteit és megszerzésének módszereit. Az ideál, amit kitűztek a jó keresztény, a társadalomban aktív szerepet vállaló autonóm ember lett, akinek legfőbb, és egyetlen igazán lényeges eszköze a helyes gondolkodás és az azzal elválaszthatatlanul összeforrott, vele gyakorlatilag azonos helyes beszéd lett.1 Az ideál megvalósításához vezető egyetlen út az ókori Róma kultúrájának elsajátításán át vezetett, amelyhez az ókeresztény műveltség kiemelkedő alkotásait is hozzátartoztak. E kultúra az 1 1 Eugenio Garin (cd.): II Pcnsicro Pcdagogico dcllo Umancsimo. Firenze, 1958., Maré Fumaroli: L'ágc de Péloquence. Rhétorique et 'res literaria' de la Renaissance au seuil de l'époque classiquc. Geneve, 1980. 89
