Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)

Hoós Éva: Latin iskola vagy professzionális képzés. Iskolák a társadalmi elvárások hálójában a XVIII. század végén: a keszthelyi példa

emberi intellektus olyan kiemelkedő teljesítményeit, az ismeretek olyan széles körét hordozta, hogy annak meghódítására csak ezer évvel később a reneszánsz mozgalmában vállalkozhatott újra az európai ember. Amit a reneszánsz a teória szintjén létrehozott, azt a reformáció és a katolikus megújulás a gyakorlat nyelvére fordította, miközben a tömegekhez való utat, s a társadalmi hatékonyság útjait kereste.2 így született meg a humán gimnázium, amelynek modelljét a reformátusoknál Sturm János strasbourgi, a katolikusoknál a jezsuiták római iskolája adta.3 A Jézus Társaság normatív szövegek sorozatán keresztül, iskolai intézményeinek számára alkotta meg tanszabályzatát, a Ratio Studiorumot. Ennek 1599-es végleges kiadása két évszázadra rögzítette az új iskolatípus szervezeti, tanmeneti és pedagógiai elveit, mintául szolgálva az összes többi tanításra vállalkozó szerzetesrend számára, vetélkedésre ösztönözve a protestáns világ hasonló intézményeit. Az alapvető közösséget az európai iskolázásban mégiscsak a közös gyökér, a humanista kultúra alkotta — továbbá az a társadalmi igény, ami ezt létrehozta, és amely az új elveken nyugvó iskolázás óriási sikerét biztosította.4 A XVI. és XVII. század a lázas iskolaalapítások korszaka. A jezsuita rend hihetetlen gyorsasággal gyarapodott, iskolarendszere a XVII. század közepére már sűrűn behálózta a katolikus Európát, de a nyomába lépő egyéb tanító rendek, az oratoriánusok, a piaristák, később a bencések stb. is némi késéssel ugyan, de közel hasonló sikereket könyvelhettek el maguknak. A társadalmi igényt annak a rétegnek kialakulása hordozta, amely már nem érte be a középkor szinte kizárólag teológiai jellegű kultúrájával, hanem a világi célok érdekében világi kultúrára tört, s a társadalomban kívánt aktív szerepet játszani, az abban felmerülő — politikai, technikai, tudományos — problémák megoldására keresett intellektuális eszközöket. A társadalomban, a helyi közösségekben való forgolódásra, az egyén önérvényesítésére és érdekeinek megvédésére, a

2 Reformáció, katolikus megújulás terminusok újabb értelmezésére, cs e mozgalmak egymásba fonódottságára lásd Péter Katalin: A katolikus megújulás és a protestáns reformáció. In: Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból. Budapest, 1995.

J Sturmra és a Jezsuitákra lásd Molnár Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. Budapest, 1881. 66-106. és 128-251. o., és G. Codina Mir: Aux sources de la pedagogic des Jésuites. Roma, 1968., A jezsuiták római mintaintézctérc lásd Ricardo de Villoslada: Storia del Collegio Romano. Roma, 1954.

4 A végleges szöveg kialakulására lásd Júlia, Dominiqc: Généalogic de la Ratio Studiorum. In: Les Jésuites a Page baroque 1540-1640. Grenoble, 1996., Ratio elemzésére tanulmányok Brizzi, Gian Paolo (cd.): La „Ratio Studiorum". Modelli cultural i e pratiche educative dei Gesuiti in Italia Ira Cinque e Seiccnto. Roma, 1981.

90