Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Siró Béla: Református középiskolák, református iskolapolitika a polgári Magyarországon
vidékiek 30,5 %-át adták. Az 1939/40. tanévre a budapesti fiúgimnázium kivételével minden intézet mellett működött intemátus, amelyeket 1517 fő, az össztanulónépesség 18,5 %-a, a vidékieknek 42,2 %-a vett igénybe.30 Legtöbb helyen immár együtt volt az intemátussal a tápintézet. Lényeges minőségi változás volt tehát, hogy jelentősen, 606-ról 1517-re növekedett a bentlakó növendékek száma. A református egyház tehát tudatosan és következetesen javított diákjóléti politikáján, ebben különbözött az államtól, és némileg a római katolikus szektortól is. A polgári időszakban a református diákjóléti politikában bekövetkező változásokat nem az új oktatási szisztéma bevezetése okozta, hanem az első világháború alatt és után kialakuló kedvezőtlen gazdasági változások. Erre példa a debreceni kollégiumi gimnázium, ahol a múlt század végén Móricz Zsigmond (Nyilas Misi) is tanult. A debreceni gimnázium diákellátási rendszere a kollégiumi növendékek önsegélyező szövetségéből nőtt ki évszázadok alatt. Mint a tanuló diákok társasága, szövetkezete, latinul coetus keletkezett. A coetus mindig csak annyi tanulót vett fel, amennyinek az élelmezését, elhelyezését, ruházatát, könyvekkel való ellátását biztosítani tudta. Legnagyobb részt pénznélküli, szegény tanulók jöttek a coetusba, akiknek mindent az iskola adott, a tehetősebbek nem voltak a coetus tagjai, a városban laktak és étkeztek. A középiskolások a főiskolásoknak és az iskolának voltak a szolgái, kolduló- és szolgatanulói. A coetus tagjai a város által épített és fenntartott kollégiumi épületben nyertek elhelyezést, ruházatukat a szülők vagy jótevők adták, élelmezésüket a városiaktól naponta kolduló diákok által begyűjtött élelmiszerekből fedezték. Ebből az időszakból származik az a megállapítás, hogy a kollégium a „szegények iskolája”. Az ellátást szilárdabb alapokra helyezték az erdélyi fejedelmek és más birtokosok a XVIII. században azzal, hogy földbirtokaik jövedelméből rendszeres évjáradékot folyósítottak az iskolának, illetve alumneumnak, amelyben az alumnusok már nem összekoldult koszton éltek, hanem saját konyhát éttermet, sütődét állítottak fel és működtettek. A köztartásnak ezt a módját egyre inkább támogatták alapítványaikkal a közrendü jótevők is. A XIX. század közepére az alumneum tápintézetté, református szóhasználatban konviktussá szerveződött. A tápintézet az első világháború kitöréséig jelentős ingatlanvagyont és tőkét halmozott fel (492000 K), melyek jövedelméből és egyéb forrásokból évi több mint 25000 koronával rendelkezett. Ebből és a külön kezelt egyéb tápintézeti alapítványok jövedelméből a kollégium részben természetben, részben pénzben jelentős támogatást nyújthatott a tanulóknak. 30 Konventi jkv. 141/1930. sz. és 296/1941. sz. 229
