Iskola és társadalom. A Zalaegerszegen 1996. szeptember 5-6-án rendezett konferencia előadásai - Zalai gyűjtemény 41. (Zalaegerszeg, 1997)
Kelemen Elemér: Az iskola a magyar társadalom történetében
KELEMEN ELEMÉR AZ ISKOLA A MAGYAR TÁRSADALOM TÖRTÉNETÉBEN 1996-ban ünnepeljük az első magyarországi iskola, a Szent Márton-hegyi bencés kolostor falai között létesített szerzetesiskola alapításának 1000. évfordulóját. A Géza nagyfejedelem hívására letelepedő olasz szerzetesek ezzel az intézménnyel megvetették a hazai iskolarendszer alapjait. Az esemény azonban túlmutat önmagán: fontos és meghatározó mozzanata volt a letelepedett magyarság életének. A honfoglalással hazánk földjét vették birtokukba őseink, az első iskolával, kétségtelenül jelképesen, a korabeli egyetemes — európai és keresztény — kultúrát. A millennium ezért nem egy szűk szakmai kör főhajtása az elődök tiszteletére, hanem — reményeink szerint — az egész magyar társadalom ünnepe — határainkon innen és túl egyaránt. Bevezető tanulmányomban az ezeréves magyar iskola társadalmi funkciójának változásait és társadalmi hatásának alakulását tekintem át, szükségképpen vázlatosan, a történet fordulópontjaira összpontosítva figyelmünket. 1. Az első hazai iskola — és a nyomában felsorakozó más kolostori, székeskáptalani és plébániai iskolák — a korabeli európai iskolarendszer mintájára jöttek létre. Az általuk közvetített műveltség tartalmát és elrendezését, irányításukat, szervezetüket és működésűket a Nagy Károly idején lefektetett egységes elvek, illetve az egyes szerzetesrendek saját regulái szabályozták. Az első magyarországi iskolák a mindennapi egyházi gyakorlat számára, valamint a kialakuló egyházi és államszervezet magasabb műveltséget igénylő posztjaira képezték a korabeli egyetemes normáknak megfelelő szakembereket. A kolostori és a plébániai iskolák elsősorban a szerzetesrendek és az alsópapság utánpótlását szolgálták a hittérítésekhez, a pasztorizációhoz, az alapvető egyházi szolgálatokhoz igazodó alapműveltség közvetítésével. Az előbbiek és a székes- egyházi iskolák pedig az egyházi és az állami adminisztráció magasabb szintjeire (püspökségek, királyi udvar) és differenciálódó feladataira (jogszolgáltatás, diplomáciai feladatok stb.) képeztek új típusú szakembereket. A XIII. századtól jelenik meg Magyarországon is a hagyományos klerikus-szereptől elváló világi értelmiség képzésének gyakorlata. Az itt bemutatott társadalmi igény — bár századról századra növekvő tendenciát mutat — a társadalom viszonylag szűk rétegét érintette. A kezdeti mobilizációs lehetőségeket, így pl. a jobbágyok gyermekeinek iskoláztatását a feudális viszonyok megszilárdulásával mindinkább szigorodó hűbéri kötöttségek, földesúri tilalmak gátolták. 9
