’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
amelyekről szó van, úgy valósulnak meg, ha biztosítjuk a legteljesebb demokráciát. Ha egy megalakul, névsorba vesszük, megválasztjuk az elnököt, a két elnökhelyettest, és esetleg titkárt. Elmondom az elképzeléseket, amit a zalaegerszegi forradalmi tanáccsal, a vállalatok tanácsával és több dolgozóval beszéltünk, akiknek önálló elképzeléseik már voltak. Egyetértenek-e azzal, hogy kimondjuk, megalakult az ideiglenes nemzeti bizottság a járásokból, üzemekből a megye székhelyéről és Kanizsáról érkezett küldöttekből, és kooptálunk 5 tagot a Honvédségtől is. Egyetértenek a javaslattal ? Zalaszentgróti járás kiküldöttje [Horváth Ferenc]: Ma délelőtt a község és környező községekből közgyűlés választott meg bennünket. A közgyűlés végén bejelentették, hogy a megyétől meghívás jött és delegáltak minket. Feltétlenül ideiglenes jellegű lehet ez. Szeretném ha a forradalmi tanács vezetését és az illetékes tagjokat, akik a mi kérdéseinkre feleletet adnak, meghívnák. Beszámolót szeretnénk hallani a megyeszékhely helyzetéről igazgatási társadalmi és üzemi helyzetnek megfelelően, mi a helyzet, mi a véleménye a megyének. Mi a járásról tudunk képet adni, elsősorban arra törekedtünk, hogy az élet a vagyonbiztonság meg legyen szervezve. A községekben is kiegészül a tanács, kérjük a tanács, kérjük a forr. tanács beszámolóját. Varga Ferenc: A zalaegerszegi Forradalmi Bizottság nevében ismertetni szeretném a helyzetet. Zalaegerszegen az első és legfontosabb a rend, fegyelem fenntartása. Ennek érdekében sajnos igen kevesen követtünk el mindent, s úgy látszott, amikor Söjtörről megérkeztünk, hogy itt valami anarchia lesz a városi tanács épületében. Összehívtunk 2-3 órára olyan értekezletet, amelyen a város 5 különböző üzemének műszaki dolgozói jelentek meg. Ismétlem, felszólításomra olyan elemeknek adtuk a legközelebbi feladatok kidolgozását, akik erre meggyőződésem szerint alkalmasak. Ha visszamegyünk, akkor a gazdasági főkönyvelő vár rám a ruhagyárból és öszszeírjuk, hogy mely üzem hogyan tudja felvenni a termelést. Ne számítson azonban senki arra, hogy a holnapi nap folyamán szervezett mederben folyik a termelés. Az üzemek megteszik gazdasági vonatkozásban javaslataikat, itt pedig várom, hogy politikai vonatkozásban tájékoztatást kapjunk a megye helyzetéről és annak megfelelően járjunk el. Részemről nem óhajtom eltitkolni, hogy én a népfront kormánypolitikáját helyeslem az adott körülmények között, ez a legtöbb amit elérhetünk. Biztosra veszem azt, hogy azok, akik ma kormánypozíciókat vállaltak, azok azt népszerűsítik, feltéve a saját jövőjük latbavetésével azzal a szándékkal teszik meg, hogy ebben az országban nyugalom, béke és rend uralkodjon. Azok a politikai kérdések, amelyek az utóbbi hetekben felszínre kerülnek, megoldásra várnak.