’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)

A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI

A Magyar Dolgozók Pártjának kell következetesen kibontakoztatni a programját. Tisztában vagyok azzal, hogy a magyar dolgozók pártja jelenleg is, a jövőben is olyan körülmények között legyen, hogy mi az orosz határpolitikát nem adhatjuk fel. 37 Azonban azt a sok hibát, amit a múltban elkövettünk, minden bizonnyal közmegelégedéssel kell rendezni, itt visszaút nincsen. Amennyiben itt olyan kísér­letek történnének a későbbiek során, amelyek ugyanoda vezetnének vissza, ahol voltunk, akkor mi nem fogunk megszűnni, tiltakozásunkat kifejezni az ellen, hogy ez visszatérhessen. Meg vagyok győződve, hogy a dolgozók pártja a magyar dol­gozók pártja kíván lenni. Egyrészt a páltvezetőségében, másrészt a megyében pártonkívüli szervezetek és intézmények részéről egységes politikai állásfoglalásra van szükség. Az éjszaka folyamán Körmenden jártunk és nyíltan beszéltünk ilyen kérdések­ről a katonai parancsnokság vezetőivel és hangoztattam, hogy minden körülmé­nyek között ott a helyünk a szovjet határpolitika mellett, tekintettel arra, hogy mi semmi körülmények között szocialista demokráciát fel nem építhetünk, ha az adott körülmények között máról holnapra minden előzmények nélkül az orosz csapato­kat kivonnák. 38 Ezzel szemben mindent el kell követnünk, hogy ezek a szovjet csapatok eredeti támaszpontjukra visszatérhessenek, mi elég erősek vagyunk arra, hogy ez megtörténhessen. Bízom abban, hogy előrevezet az út és mindenki, aki Magyarországon szocia­lista, tehát társadalmi demokráciát kíván, amelyben az ország minden rétegének érdekei megegyeznek, akkor tulajdonképpen befejeztük hivatásunkat, bízom ab­ban, hogy ez rövidesen megtörténik. Soha nem voltam politikus és nem is akarok az maradni, de amennyiben a helytállásomra továbbra is szükség lesz, szívesen vállalok mindent, ami ezzel együtt jár, ismerem a város lakosságának hangulatát és tudom azt, hogy meggondolt, józan épelméjű a zalaegerszegi lakosság, semmi körülmények között nem kíván jobbra tolódást, ami végső fokon polgárháborúra vezetne. Ettől minden körülmények között meg kell óvni a népet, ha kérdés van ezzel kapcsolatban tegyék fel és legjobb tudásom szerint válaszolok rá. Tudomá­som szerint a megye területén csak elszigetelten fordulnak elő túlkapások. Azok a küldöttek, akik jöttek, hogy kivívtuk a teljes függetlenséget, mondtam nekik, hogy mondják meg a faluban mindenki maradjon a munkahelyén, dolgozzon, termeljen és várja meg a fejleményeket, amikor a népfront politikájának megfelelően intéz­zük a sorsunkat. Mi nem álltunk sehova, helyünk a népfront kormány mögött van. A hozzászólásban Varga Ferenc az orosz határpolitikára célozva tulajdonképpen egyetért az orosz csapatok magyarországi jelelétével. Lásd az előző jegyzetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom