Hermann Róbert: Perczel Mór első honmentő hadjárata - Zalai Gyűjtemény 36/2. (Zalaegerszeg, 1995.)

A HADJÁRAT GAZDASÁGI VONATKOZÁSAI - Ruházat

ségnek, elhull" - írta. A megye a dobok és fejszék kivételével megígérte a kért felszere­lési cikkek küldését; ezekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a zászlóalj felszere­lésére utólagos számadás mellett adott pénzből kellene beszerezni. Gyika november 25-i napiparancsa szerint a századok egy része a tényleges létszámon felül vett ki kö­penyeket és bakancsokat, december 1-i parancsából viszont kiderül, hogy nadrágokban továbbra is jelentős hiány mutatkozott. December 6-án a zászlóalj 420 dolmányt kapott Zalaegerszegről, de még december 22-én, Horvátnádalján is kapott felszerelési cikkeket a megyétől. 141 November 9-én Perczel azt jelentette áz OHB-nak, hogy a zalai önkéntesek "nadrág nélkül gatyában", a Zrínyiek "belruha", a szabolcsiak köpeny nélkül, "mindnyájan pe­dig fehérruha és különösen felerészben valósággal mezítláb és bakancs nélkül" teljesí­tenek szolgálatot. A felsorolásból kimaradt a Hunyadi-csapat, holott ott is mutatkozott hiány lábbeliben. November 12-én azt jelentette, hogy bakancsokat Zalaegerszegről szerzett, ezeket tehát nem kell küldeni. Szűröket Hajnik Pál országos rendőri igazgató küldött a táborba. A huszárok számára helyben próbál csizmákat vásárolni. Továbbra is szükség lenne azonban fehérneműre és a Zrínyiek felsőruháira. November 16-án Perczel ismét sürgette ezek leküldését; ezúttal 5000 pár fehérneműt is kért. November 22-én a beérkező újonczászlóaljak számára kért 3000 "öltönyneműeket". November 30­án 2000 öltönyt és 5000 pár fehérneműt kért. A Haditanács november 24-én utalványo­zott 3000 pár fehérneműt, s ezeket a beregi önkéntes század vitte Lendvára. December 2-án Halász József százados 1000 darabot hozott. December 9-én Perczel még mindig arról írt, hogy 8000 főnyi seregéből 3000 főnek "komplett öltöny" kellene. Kossuth de­cember 19-én arról értesítette, hogy 2000 fő számára bármelyik pillanatban kész ruhát küldeni. 142 Perczel november 12-én Csertán kormánybiztos útján 5000 ing készíttetését kérte Zala megyétől. Csertán azt javasolta, hogy a falvak lakosságával, önkéntes ajánlkozás útján készíttessék el azokat. A megye az ingek készítésére vállalkozókkal kötött szerző­dést, mondván, hogy "a nem akarók nem kényszeríttethetnek, a lelkesedéstől pedig ilyesmit várni alig lehet". 143 A Muraköz kiürítése után a sereg raktára Nagykanizsán volt. 144 December 20-án Nagykanizsán 555 pár fehérneműt, 24 gatyát és 115 inget gyűjtöttek és adtak át a sereg számára. 145 141 ZML ÁB ir. 2452., Molnár: 47. zalj. 122-128. o., 47. zalj. pkv. 142 MOL OHB 1848:1831., 2885., 3030., 3247., 3767., 4253., 4913., ONŐHt 8530., PH nov. 18. No. 217.. MT nov. 13. No. 207., KLÖM XIII. 806., 850., ZML ÁB ir. 1848:2319., 2371. 143 ZML ÁB ir. 1848:2371., 2410-2412., Vajdáné: Csertán 227. o. Meszéna Ferenc 144 145 Barbarits 56. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom