Zalai történeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 35. (Zalaegerszeg, 1994)

MOLNÁR ANDRÁS: Zala megye politikai viszonyai az 1840-es évek második felében

körülbelöl ezeket mondja: „Hogy mikor a teremből eltávozott, azt hitte, hogy a tárgy már be van fejezve, miután elnök őm(é)l(tósá)ga a múlt gyűléskor ígért adatokat felhozván, azt nyilatkoztatta, hogy a tárgyat többé nem fogja vitatni — hidte ezt, mert becsületembe bízott, azomban csodálkozva látja, hogy az elvégzett tárgy minden nyilatkozatom ellenére mégis szőnyegre került." — Itt közbe szóllani akartam, hogy fel világosi ttást adjak, de sem ő, sem a dühösködő közönség azt nem engedték. „Törvényi tekintetből—úgymond tovább—szabad evvel az elnök, mert törvényesen szabad akármit akárhányszor előhozni, de más a loyalitás tére, evvel becsületérzés és bizodalom kezetfogva jár, és ez tőlünk füg, hogy kinek adjuk meg, az elnök a törvényeség terére akar átlépni, mi azon fogadjuk, s lesznek ollj táblabírák, kik köteleségüket tudni fogják, ha netalán a sedriákon praesidiálni akarna; nem hiheti, hogy az elnök nem tudta volna, hogy a vicispánok választva voltak, mert ez, elnöksége alatt már többször történt, de egyébbaránt is önírása mást mond." Elővette itt azon fennemlített ívet a nótárius kezéből, mellyre a sedriális bírákat feljegyeztem, felolvasta, mi azon állott, s természetesen ez mind nagy tapsai fogadva lőn, mert Deák becsületeségemet, mint a kormány emberét, sértő és gyanúsító szavai, a dühöngő közönség előtt kedves hangok valának. Deák Ferenc úr egyébbaránt avval végzett, hogy a r(ende)k az elnöki választás jógában megmaradni nyilatkoznak s a t(öbbi). Ha az iljen, ingerültségbül eredett méltatlanságot félbeszakíttani, és D(eák) F(erenc) úr szavainak első részébe már többször közbeszóllani akartam is, azt tenni lehetetlen volt, mert a dühös halgató status nem engedi ezt bárkinek is, ha Deák, Csány vagy illjes valamelly bálványa szóll. Végig kellett tehát elvárnom Deák úr igazságtalan kitöréseit, és ekkor szóhoz férvén, mondottam mit elhatározottsággal de egyszersmind a szilárdsággal mondani lehet. Felvilágosítottam a közönséget a felhozott ívről, és nyilván mondám, hogy ezen ívre már a táblabírák választása előtt reája voltak írva az elnökök azon végre, hogy tettleg bemutassam, miszerént bárkit választanának netalán a r(ende)k, én mást elismerni sohasem fogok. Elnökségem alatt történt többszöri választásra való hivatkozására azt feleltem, hogy első alispán úr első ízben annak tisztán megfelelt, s én azolta tekintetbe sem vettem, mint ezentúl is tekintetbe se fogom venni, hivatkoztam eddigi tetteim nyilványoságára, hivatkoztam a mai becsületes fellépésemre, miszerént magam felszóllítotam némelly előkelő t(ábla)b(írá)kat, hogy el ne távozzanak, kijelentettem, hogy becsület érzés vezetett egész életemben, és vezetett eddigi kormányzásomban is, melly oknál fogvást Deák Ferenc úrnak gyanúsításait, mire sem ő, se mások jogosítva nincsenek, méltatlanságnak tekintenem kell, felszóllítottam a r(ende)ket arra, hogy inkább egyetértve lépjenek vélem, kinek minden tettei nyilványosak, megmondám, hogy ha igázok van, engedni, ha pedig nincs, azt mindég kimondani, de abban engedni sohasem fogok, melly ebbéli nyilatkozásom elégtételére nyomban ismét kijelentettem, hogy a r(ende)k kérdéses választási jogukat tagadnám, és az alispánokon kívül más rendes elnököket elismerni sohasem fogok. Es — csodálkozva láttam, hogy Deák Ferenc elnémult, s más senki sem szóllalt fel többé se mellette, se ellenem, a képzelt jogukat megváltozó végzés azomban nem hozatott. Ezekben áll a dolog ténye! méltóztassék kegyelmes