Gazdaságtörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 34. (Zalaegerszeg, 1993)

Tilkovszky Lóránt: Széchenyi István Zala megyei uradalmai

mészetbeni járandóságait, főleg a cselédek kommencióit, továbbá az alább említendő aratórészt, de ehhez forrásaink nem adnak támpontot. A termést leginkább Keszthelyen és Kanizsán, de gyakorta Sopronban vitték piacra, ahová jobbágyok szállították robotban vagy hosszúfuvarban, de olykor béresszekerekkel vitették. A majorsági gazdálkodás munkaerő-szükségletét az urbariális robotszolgáltatás nem biztosította teljes mértékben, ezért robotnapszámokért is adtak cenzusba jogilag allodiális földet, rétet. Aratásra képeseket fogadtak, az általuk levágott, kévékbe kötött és keresztekbe (kepe) rakott gabonának—a vármegye által meghatározott (limitált) — tizenketted részéért. A legmegbízhatóbb és leghatékonyabb munkát a kevés számú bérestől lehetett várni. A viszonylag csekély kiterjedésű és kevéssé jelentékeny uradalom gazdálkodását egyetlen tiszt, a szentgyörgyvári kasznár irányította, akinek ott, és Zalaszentlászlón, 1—1 hajdú állt szolgálatára. Szentgyörgyváron alkalmazásban volt még egy pajtabíró is, Zalaszentlászlón pedig egy birkás. Az uradalom majorsági gazdálkodásából származó—fentebb részletezett — jövedelem (5926 Ft, 53,8%) mellett az uradalmi összjövedelmen (11.006 Ft) belül rendkívül jelentős arányú az árendákból származó jövedelem (2457 Ft, 22,3%), amely túlnyomó részt a szentgyörgyvári és zalaszentlászlói vendégfogadó, a Mánd-pusztai csárda, malom, téglaégető bérbeadásából, s némileg az urasági épületekben lakást, műhelyt bérlő kézművesek révén folyt be. Az egyes bérösszegek nagyságáról nincsenek részletes adataink, csak azt tudjuk, hogy a szentgyörgyvári pálinkaégető 100 Ft-ot fizetett. Az uradalom területén nagyon kevés kézműves volt: Szentgyörgyváron 2 takács, Zalaszentlászlón 1 takács és 1 kovács, Mánd-pusztán 1 bognár; Senyén egyáltalán nem volt kézműves. Nem mindegyikük lakott és működött urasági épületben; az említett bognár saját házában lakó zsellér volt. A zalaszentlászlói kézművesekről tudjuk, hogy robottal is tartoztak az uraságnak, s a kovács pénzen vette a műhelyébe szükséges faszenet az uraságtól. Az urasági épületek egy része tehát bérbeadásra szolgált; más részük azonban gazdasági épület volt: pajták a gabona, ill. széna tárolására, fedett cséplőhely (cséplőpajta), „életes-házak" (granarium) a — pozsonyi mérőben

21 megadott mennyiségű — szemtermés befogadására; istálló a vonósmarháknak és hizlalásra fogott ökröknek (göbölyistálló), birkaakol; présház a majorsági szőlőben — továbbá az uradalom alkalmazottai lakásául szolgáló épületek (kasznárlakás, pajtabíró, hajdúk, birkás, béresek, cselédek lakása). A 3 szobás kasznárlakásnál további 2 szoba állt rendelkezésre az átutazó (interveniens) urak elszállásolására — lovaik számára pedig istálló. Végül megjegyzendő, hogy az uraság tulajdonát képezte a szentgyörgyvári plébániaház is. A szentgyörgyvári uradalom építkezéseihez téglát a Mánd-pusztai téglaégető szolgáltatott, épületfát azonban a pölöskei uradalomból kellett ideszállíttatni 1 pozsonyi mérő (p.m.) = kb. 62 liter