A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

BONA GÁBOR: AZ 1848/49-ES HONVÉDSEREG ZALA MEGYEI SZÜLETÉSŰ TISZTJEI

Amikor a forradalom nyomán hatalomra jutott Batthyány-kormány megkezdte a nemzetőrség országos szervezését, melynek parancsnoki posztjait volt katonatisztekkel kívánta betölteni, Asbóth az elsők között jelentkezett. 1348. április 30-án beküldött pályázatát elfogadva június 30-án Krassó megye egyik nemzetőr zászlóaljának parancsnokává, őrnaggyá nevezték ki. Mire kinevezését megkapta, Magyarország délvidéki területein már dúlt a polgárháború. A Bácska-Bánságban kitört szerb felkelés, melynek támogatására a Szerb fejedelemség területéről százával, majd ezrével önkéntesek — őket hívták szerviánusoknak — érkeztek, hamarosan Krassó megye határát is elérte. Asbóth és az általa szervezett mintegy 600—800 főnyi, a bánsági bányakerület német és magyar polgáraiból álló zászlóalja éppen egy ilyen szerviánus-csapattal vívta első — és mindjárt győztes — ütközetét, 1848. augusztus 28-án Ó-Moldovánál. A megye határait az év őszéig számos hasonló kisebb ütközet árán sikerrel biztosították. Október folyamán a helyzet azonban gyökeres fordulatot vett. A Béccsel történt szakítás következtében a Délvidéken állomásozó — nem magyar — cs.kir. katonaság, kielégítetlen nemzeti követelései nyomán pedig a Bánság román lakossága is a magyarok ellen fordult. Krassó megye területének döntő hányada így szinte napok alatt a császáriak és szövetségeseik kezére került. Kivételt csupán a bányavidék képezett. Itt Asbóth és nemzetőrei keményen megvetve lábukat, hősiesen védekeztek. Október közepétől december közepéig folytak szakadatlanul a harcok Oravica, Bogsán és Resica körül, míg végül is engedni kellett. A szinte minden irányból és nagy túlerővel támadó ellenség elől Asbóth Versecre volt kénytelen visszavonulni. Az itt állomásozó magyar hadosztály parancsnoka, Damjanich tábornok kemény szemrehányást tett Asbóthnak a bányakerület feladásáért, mivel annak elvesztése, ipari termelésének kiesése a honvédsereg ellátására is csapást jelentett. A szabadságharc legvitézebb tábornokának ez alkalommal azonban nem volt igaza. Hiszen Asbóth csekély erőivel megtette, amit lehetett. Kossuth és a központi hadügyi szervek hasonlóan ítélhették meg a történteket, miután az 1849 január első napjaiban Debrecenbe érkező Asbóthot január 15-én előbb Debrecen városparancsnokává, majd 26-án honvédalezredessé és a Balmazújvároson alakuló tartalék hadosztály parancsnokává nevezték ki. A bánsági harcokban magát már kitüntetett tiszt itt újabb oldaláról mutatkozott be. Kiválóan megszervezte és kiképezte közel 3 ezer főből álló seregtestét, mellyel azután március elején — Szolnok magasságában — besorolt a Tisza bal partja mögött felsorakozott magyar seregtestek közé. Itt érte őket a Feldunai hadsereg, a magyar fősereg március végén meginduló támadó hadjárata. Ebbe Asbóth hadosztálya — a 12. (önálló) hadosztály — az április 4-i tápióbicskei ütközetet követően kapcsolódott bele. A II. hadtest (Aulich tábornok) alárendeltségében 11-én már ott küzdöttek Monornál a Pest alatti összecsapásban. Az itt'tanúsított helytállásáért Asbóth megkapta a katonai érdemjel 3. osztályát, néhány nappal később pedig ezredes lett.