A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
Az 1848–1849-es szabadságharc zalai honvédéinek névtára
mint a korábbiak) zömében a komáromi erődbe került, ahol Klapka György parancsnoksága alatt szolgáltak a szabadságharc leveréséig. Az újoncozási jegyzőkönyvek adatai általánosságban megbízhatóak ugyan, de bennük is előfordulnak elírások, olvashatatlan személy- és helységnevek. Pontatlanságra ad okot az a körülmény, hogy az újoncok adatait bemondás alapján (ellenőrzés nélkül) rögzítették, így nem kizártak a félrehallások. A sorozási jegyzőkönyvek — a betűvezetésről ítélve — eléggé gyors tempóban készültek, valószínűleg eredeti másolatok —, ezek további hibalehetőségekre adnak alkalmat. Ilyen módon az eredeti, leghitelesebb újoncozási jegyzőkönyvek sem lehetnek 100%-ban megbízhatóak, és bár hiányoznak a szántói és a tapolcai járási (zömében Balaton-felvidéki, ma Veszprém megyei) összeírások is, mégis ezek a legfontosabb forrásaink. Mellettük a Bach-kori „Megyefőnöki iratok" vegyes, 1849/50-től származó csomói között találhatók a legfontosabb források: a császáriak által, a szabadságharc leverése után a „Honvédekről vezetett jegyzőkönyv"-ek és a hozzájuk tartozó iratok. Ezek (az 1849-ben Horvátországhoz csatolt Muraköz kivételével) gyakorlatilag Zala megye egész területét felölelik. Az 1849 végén kialakított új járási beosztáson belül, településenként jegyezték fel a volt honvédek nevét, de sajnos, csak a nevét. így hiába ez a legteljesebb körű összeírása Zala megye 48-as honvédéinek, sokan vannak olyanok, akik csupán ebben az egy összeírásban szerepelnek, és róluk a nevükön kívül semmi egyebet nem tudunk. Ráadásul, összehasonlítva az eredeti újoncozási jegyzőkönyvekkel, az a benyomásunk, hogy sokan ki is maradtak, sokan pedig más vezeték- vagy keresztnévvel szerepelnek. Az ő azonosításuk, miután nincs más fogódzó (és még a nevüket is pontatlanul írták), rendkívül nehéz, és magában hordja a tévedés lehetőségét. Különösen akkor, ha egy településen belül több ugyanolyan vagy erősen hasonló nevű honvédet találunk. Ezeket a névsorokat ugyanis 1850 tavaszán és nyarán nem a császári katonaság készítette, hanem a megye magyar tisztviselői állították össze a császári rendelet nyomán. Ezért (már csak a felfedezett hiányok miatt is) feltételeznünk kell a szándékos elhallgatást, a császári hatóságok bizonyos mértékű félrevezetését — ez a körülmény kissé csökkenti is az összeírások pontosságát, megbízhatóságát. Feldolgozásunk alapjául végül is ezt, a mindeddig ismeretlen, legteljesebb összeírást tekintettük. Ezt egészítettük ki az eredeti (1848/49-es) újoncozási jegyzőkönyvek adatai alapján. Ezután Nóvák Mihály, majd Mikár Zsigmond 1891-es könyvének adatait hasonlítottuk össze a kéziratos névsorokkal, végül néhány kisebb létszámot felölelő, de megbízható forrást és feldolgozást is beépítettünk. Ezek közül a legjelentősebbek azok a levelek, amelyeket a még életben lévő öreg honvédek 1899-ben a „Budavár bevételének ötvenéves évfordulóján ünnepet rendező bizottsághoz" intéztek. (Ezek — egy csomóban — ma a Magyar Országos Levéltárban találhatók.) A keszthelyi honvédek életrajzait kiegészítettük a város honvédegyletének iratai közül előkerült adatokkal, Bontz József: „Keszthely város monográfiája" segítségével, és egy, a megye 1948-as alispáni iratai közt .található, a keszthelyi Szent Miklós temetőben nyugvó honvédeket tartalmazó összeírás alapján. Nagy segítséget jelentettek Bona Gábor könyvei (Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban, 1848—49. Bp., 1983. — 2. jav., bőv. kiad. 1987. —, valamint Kossuth Lajos kapitányai, Bp., 1988.), amelyek a századosi ranggal bezárólag tartalmazzák a
