A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)

56. zászlóalj előtt lovagolt „a keszthely-fenéki grófi ménesből kikerült arabsfélvérű pejlován". Amikor egy-egy ágyúgolyó röpült el a zászlóalj feje fölött, „Kisfaludy a tajtékzó ló szügyéig mélyesztette ugyan magát, de a kivont kard mindig kezében villogót, hogy kimért lépésben vezesse a tömeget, és levágja azt, »ki a rendet megzavarj a«". A rendet azonban senki sem zavarta meg, s így a zászlóalj 26 főnyi veszteséggel hagyta el a csatateret. Az elesettek többségét azok alkották, akik a kétnapi küzdelem és éhezés miatt kimerülve, nem tudták követni a többieket. A zászlóalj és a dandár egésze így vonult be aznap este a füzesabonyi táborhelyre.

14 Füzesabonyról a sereg Mezőkövesdre folytatta útját. Február 28-án a zászlóalj is tanúja volt annak a jól indult lovassági összecsapásnak, amelyben a 9. huszárezred visszaverte a Montenuovo-lovasdandár támadását, s még 4 löveget is zsákmányolt; Dembinski azonban lefújta a további támadást. Ezt követően az altábornagy három oszlopban indította meg csapatait Poroszló irányába, mivel attól tartott, hogy az ellenség elvágja visszavonulási útját, s előbb szállja meg ezt a fontos átkelési pontot. Szekulits hadosztályát Klapka I. hadtestéhez csatolta. így a Kisfaludydandár is Egerfarmoson és Lövőn keresztül vonult vissza Poroszló felé. Március 1-én Egerfarmosnál a cs. kir. csapatok utolérték és megtámadták ezt az oszlopot. Az 56. zászlóaljnak ismét nem volt szerencséje az étkezéssel; Tóth Károly szemléletesen írja le, hogyan voltak kénytelenek kiönteni „a párolgó bográcsok tartalmát a nedves talajra", reáadva „a cifránál-cifrább asztali áldást". A zászlóalj itt nem került tűzbe, hanem az ágyúfedezetet ellátva vonult vissza Poroszló felé. Lövőn csatlakoztak az Aulich-hadosztályhoz a tüzérség egy részével együtt, majd még 2-án előbb Poroszlóra, s onnan Tiszafüredre vonultak. Március 2-án Tiszafüreden Mihályi őrnagy — betegségéből felépülve — visszavette a dandár parancsnokságát. Szekulits itt kiadott napiparancsában felszólította alparancsnokait, hogy „Azon egyének, kik az ütközetnél magokat különösen kitüntették, szintúgy a sebesülteknek, meghaltaknak, s másképpen eltűnteknek száma hozzám írásban beadassék". Egyben kijelentette, hogy „parancsnokságom alatt álló sereggel nagyon meg vagyok elégedve, s ezen nyilatkozatomat a legénységgel is tudatni kérem, s egyszersmind kijelentem, hogy mindazok[at], kik kitüntetések végett nekem ajánlattak, megjutalmazni el nem mulasztom". Az 56. zászlóalj parancskönyve szerint a zászlóaljból két katonát léptettek elő a csatában tanúsított bátor magaviseletéért; Hadzsik György tizedest tiszteletbeli őrmesterré, Kőmíves János közhonvédet pedig tizedessé.

15 Egy hónap a Tisza mögött A Tiszafüredre visszavonult magyar sereg vezérletében jelentős változások történtek. Március 3-án a tisztikar határozata és Szemere Bertalan országos biztos döntése alapján Dembinskit elmozdították a fővezérségről; helyette Görgeit bízták meg az I., II. és VII. hadtestek együttes vezényletével. Március 7. körül Répásy átadta a II, hadtest parancsnokságát Aulich Lajos