A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: AZ 56. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE (1848 OKTÓBER–1849 OKTÓBER)

sorozású cs. kir. alakulatok kiképző keretei is. Létezett a magyar hadügyminisztérium, s vele párhuzamosan a nemcsak a rendes, de az „önkéntes rendes mozgó" nemzetőrség (honvédség) ügyeit irányító Országos Nemzetőrségi Haditanács is. Az első tíz honvédzászlóalj toborzásának sikerei, s különösen a tiszti állomány gyors felállása pedig arra a reményre jogosították a magyar kormányzatot, hogy újabb, ilyen jellegű alakulatok létrehozása esetén sem lesz gond a tisztikar megteremtésével. 1848. július 11-én a Batthyány-kormány vezérszónoka, Kossuth Lajos pénzügyminiszter az ország veszélyeztetett helyzetére hivatkozva 200 000 katonát és 40 millió forintot kért a hon védelmére. Ezt az országgyűlés egyöntetűen meg is szavazta. A közvélemény és a politikai elit egy része ebből a 200 000 emberből teljesen magyar lábra állított hadsereget kívánt alkotni; Batthyány miniszterelnök és Mészáros Lázár hadügyminiszter viszont — kerülni akarva a birodalom másik felével való konfliktust — amellett foglaltak állást, hogy ebből a kontingensből állítsák fel a magyarországi sorozású cs. kir. gyalogezredek 4. zászlóaljait. A Mészáros által előterjesztett újoncozási törvényjavaslat lényege az volt, hogy a minisztérium a megajánlott 200 000 ember eléréséig hatalmaztassék fel a katonaállításra. Az első ütemben 40 000 gyalogost és 4300 lovast kellett volna kiállítani, s ugyanennyit készenlétben tartani. Mészáros azzal érvelt, hogy egy tisztán „magyar lábra" állított hadsereg megteremtése teljesen önálló hadügyi kereteket igényel. Kijelentette, hogy a hagyományos rendszer talán neki sem tetszik, de jelentősen megkönnyíti az újoncállítást. „Ha jő az újonc, besoroztatik, katonává tétetik azért, mert talál több ruhát, több fegyvert, a közemberek neki barátként szolgálnak; úgyhogy egy hónap alatt vigyék, hova tetszik; ha nem is tökéletes katona, de befoglaltatván a szükséges rámákba, legény a gáton, pedig ilyenekre nagy szükség van". Bár a képviselők többsége (éppen a honvédtoborzás sikerére figyelmeztetve) lehetségesnek vélte egy önálló magyar hadsereg létrehozását, Batthyány arra figyelmeztette őket, hogy nemcsak azt kell nézni, mi volna jó és jogos, hanem azt is, hogy a törvényhez királyi szentesítés is szükségeltetik. „És ha őfölsége nem fogná szankcionálni határozatunkat, egyik vagy másik minisztérium leléphetne ugyan, de törvény nem lenne, és így katona sem; pedig nekünk védelemre van szükségünk." A törvényjavaslat vitájában ettől függetlenül több érzelmi, mint szakmai érv vetődött fel az elkövetkező napokban. A helyzetet végül Kossuth mentette meg, aki azt javasolta, hogy a kiállítandó újoncokból egészítsék ki a magyar gyalogezredek 3. zászlóaljait, a többiből pedig szervezzenek honvédzászlóaljakat. Ez azonos volt az országgyűlési bizottság javaslatával is, s imind a kormány, mind a képviselők számára elfogadható volt. A törvény részletes vitájában Mészárosnak még sikerült elérnie azt, hogy a megajánlott újoncokból a sorezredi gyalogságnál két, a huszárezredeknél egy tartalékszázadot is kiegészítsenek. A törvény végleges szövege szerint az újoncokat sorozással, négy évre állítják ki a 19. évét már betöltött korosztályokból. A honvédzászlóaljak vezényleti nyelve, zászlaja, ruhája és jele magyar lesz. Amint erre lehetőség nyílik, a magyarországi sorezredeket is magyar lábra állítják. A törzstiszteket a hadügyminiszter ellenjegyzése mellett az uralkodó nevezi ki; a főtiszteket közvetlenül a hadügyminiszter. A törvény intézkedett az újoncok ösz\