A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)

HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE

A magyar fővezérség ugyanis — hiába várva a Délvidékről érkező erősítésekre — elhatározta, hogy támadásba kezd. A támadásra Görgei és Bayer ezredes, vezérkari főnök a Duna bal partját, a Vág mentét tartották alkalmasnak. A tagolt terepen ugyan nehéz volt az előnyomulás, de az ellenség nem érvényesíthette számbeli fölényét; a bal parti előretörés pedig magával hozta volna a jobb parti cs. kir. csapatok visszahúzódását is. A támadási terv meglehetősen bonyolult volt, és szoros együttműködést tételezett fel az egyes hadtestek és különítmények parancsnokai között. A támadást a II. hadtestnek kellett megkezdenie. Amint ez a hadtest eléri Farkasd és Negyed községeket, hidat ver a Vágón, s a III. hadtest is követi őt. Ezzel egyidőben a Kosztolányi-hadosztálynak a VIII. hadtest kikülönített csapataival a Csallóközben kellett előnyomulnia. A támadás irányából jól látszik, hogy Nagysándornak miért kellett mindenképpen tartania a Vág bal partját, s miért kellett foglalkoztatnia az ellenséget Sempténél és Szerednél. így ugyanis megakadályozhatta azt, hogy a Galgócnál álló cs. kir. csapatok lehúzódjanak a délebbre állók segítségére; ugyanakkor azt is megakadályozhatta, hogy a Vág bal partján hídfővel rendelkezve, meglepetésszerű támadással a Vág jobb partjának elhagyására kényszerítsék a már előretört magyar seregeket. Az I. és II. hadtestek közötti összeköttetést a III. hadtestnek kellett biztosítania, így aztán Knézic Károly tábornok, hadtestparancsnok magatartásán múlott, hogy a terv hogyan sikerül. Nagysándor feladatát bonyolította, hogy a szembenálló erők parancsnoka, Wohlgemuth altábornagy június 15-én újra megszállatta Semptét, immáron két zászlóaljjal és 9 löveggel, s azt a parancsot adta ki. hogy a szeredi hidat szívósan védjék. Nagysándor igyekezett eleget tenni feladatának. Június 16-án két oldalról támadta meg a Semptén elsáncolt Perin-dandárt. A támadásban — úgy tűnik — csak a Máriássy-hadosztály vett részt. A Huszóczy-dandár a Semptétől keletre lévő magaslatokon keresztül rohamozott, míg a Sulcz-dandár a folyó és a dombok közötti lapályon indult meg. A harc váltakozó szerencsével folyt, a Sulcz-dandár magára vonta a védőőrség nagy részének támadását, mire a Huszóczy-dandár szuronyrohammal benyomult a faluba, s azt csaknem teljesen elfoglalta. Ekkor azonban a harcot a túlpartról irányító Wohlgemuth altábornagy erősítéseket rendelt át a szeredi hídon, s ezek visszaszorították Huszóczy zászlóaljait. Sulcz előrehatoló dandára eközben már elérte a falu délkeleti szélét, s elfoglalta a sáncok egy részét. Ekkor azonban erős rakétatüzet kapott, s Wohlgemuth bevetette ellene a Koudelka-gránátoszászlóaljat. A túlparton álló cs. kir. tüzérség pedig folyamatosan lőtte a magyar csapatokat, s így Nagysándor kénytelen volt feladni a falut, és visszahúzódni Mocsonokig. Nagysándor úgy vélte, a vele szemben álló erő két ütegből, 19 rakétavetőből, öt osztály lovasságból és 10 zászlóalj gyalogságból, összesen kb. 12— 16 000 főből áll. Saját veszteségét néhány halottra és sok sebesültre tette; néhány nap múlva beadott jelentése szerint 15 halottat, 86 sebesültet, 64 eltűntet (fogoly) és négy 12 fontos ágyút veszített. A támadás a többi ponton sem járt nagyobb sikerrel; Asbóth hiába nyomult előre győzelmesen, Knézic — tisztjei kérése ellenére — teljes tétlenségben töltötte a napot, s csupán azzal foglalatoskodott, hogy csapatait ide-oda meneteltesse a Vág mögött. így Asbóthra nehezedett a szembenálló cs. kir.