A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
erők egész nyomása, s a II. hadtest vitéz ellenállás után kénytelen volt viszszavonulni. A június 16-i csata után a Máriássy-hadosztály Köpösdre vonult vissza. Június 17-én a 47. honvédzászlóalj egy része Hosszúfalva és Vágújlak felé járőrözött. Ezen a napon kisebb összecsapásra került sor Sempte előterében. 18-án este az I. hadtest főhadiszállására olyan hírek érkeztek, hogy Sempte és Vágszerdahely között szekerek sokasága mozog. Nagysándor attól tartott, hogy az ellenség erősítést kapott, ezért elhatározta, hogy másnap erőltetett kémszemlét intéz Sempte felé. Ezért a Huszóczy-dandár kivételével másnap mindhárom gyalogos dandárát és lovasságának nagy részét Sempte környékére irányította. Csapatainak megjelenése után Perin dandára is harckészültségbe helyezkedett. Rövid ágyúzás és csatározás után Nagysándor megállapította, hogy a semptei cs. kir. erők nem kaptak erősítést, de erejüket így is 10 000 főre és két ágyúütegre tette. A Sulcz-dandár a patai erdő feletti magaslatokon állott fel. A magyar veszteség nem volt jelentős; Nagysándor két súlyosan sebesült tisztet és néhány sebesült közlegényt veszített. 35 A zsigárdi és semptei kudarc után Görgei elhatározta, hogy személyes vezetése alatt megismétli az ellentámadási kísérletet. Erre indították őt az orosz intervencióról érkező hírek is. Június 18-án a tatai Központi Hadműveleti Iroda kiadta utasításait a Vág-vonal újabb megtámadására. Eszerint az I. hadtest és a Horváth alezredes vezette különítmény feladata ugyanaz lesz, mint 16-án volt; tehát a Vág bal partjának mindenáron történő megszerzése és a Galgóc és Szered közötti ellenséges erő nyugtalanítása. Nagysándor azonban némi értelmezésbeli változtatást eszközölt a diszpozíción. Túlzottan óvatos magatartása miatt valószínűleg tisztikara is bírálhatta, mert június 20-án kiadott napiparancsában (!) a hadtest számára értelmezte a fővezéri diszpozíciókat. Eszerint „az 1-ső hadtest teendője a 2-ik és 3-ik hadtestek előnyomulás-, s egyéb manőverjeit könnyíteni, hogy a Galgóc—Szered— Szerdahely és Sempte körül álló ellenség figyelmét reánk vonva, s őt a pozíciókban lekötve, folytonosan sakkba tartva, annak a tehetsége, hogy a 2-ik és 3-ik hadtest ellen seregeket küldhessen, tőle elvétessék; ezt eszközölni folytonosan demonstrációkat az ellenség ellen tenni, hanem amidőn a két fennebb érintett hadtest a Vágón át debouchirozta, a legnagyobb erőfeszítéssel elhárítani azt, hogy az ellenség minket vissza ne nyomjon, ez általam mondott két hadtest előhaladását ne gátolja, avagy éppen a Vágón innenső partjáni igen is sietős előhaladással a netán szükségelhető visszavonulásuk veszélyeztessék — ez az oka, hogy a mi fellépésünk az előveendő demonstrációknál határozottan és mindenesetre olyatén legyen, hogy a (mint már meggyőződve vagyunk) számosabb ellenség ezáltal a mi több ízbeni kihívásunkat béketűréséből kihozva, s egyszerre offenzívajának szisztémáját belátva, meg ne támadjon és vissza ne nyomjon". A napiparancs további részében Nagysándor óvott a túlzott optimizmustól, példaként a június 16-i semptei ütközetet hozva fel; majd részletesen kifejtette, hogy miért kell tartalékokat képezni. Ez utóbbiak feladata az, hogy a támadást elősegítsék vagy a visszavonulást fedezzék, s nem az, hogy kimaradjanak a harcból. Figyelmesen végigolvasva a napiparancsot, arra a meggyőződésre juthatunk, hogy a tisztikar egy része elégedetlenkedett Nagysándor túlzottan paszszív magatartásával, s erőteljesebb fellépést sürgetett a semptei és szeredi cs.
