A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849 - Zalai Gyűjtemény 33. (Zalaegerszeg, 1992)
HERMANN RÓBERT: A 47. HONVÉDZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETE
vonulás következett, majd a vértesek harmadszor is próbálkoztak. A zászlóalj ekkor már futásban keresett menedéket. Helytállása azonban így is időt engedett a 12 fontos félütegnek arra, hogy az visszavonuljon. A már menekülőfélben lévő 47. honvédzászlóaljat a 26. honvédzászlóalj erélyes fellépése mentette meg a megsemmisüléstől. A Beöthy György őrnagy vezette zászlóalj, látva a 47. honvédzászlalj veszedelmes helyzetét, megrohanta a vérteseket, s aztán zárt tömeget alakítva, mindaddig feltartotta azok rohamát, amíg Lapinski főhadnagy gyalogütege néhány jól irányzott lövéssel el nem űzte őket. A hivatalos hadijelentés szerint a 47. honvédzászlóalj maga is a 26. honvédzászlóalj segítségére sietett, s az ellenséges lovasságot visszavonulásra kényszerítette. Az arcvonal ezután itt is rendeződött, a magyar lovasság is rendezte sorait, s a két cs. kir. lovasdandár is elérte célját, hiszen megakadályozta a magyar balszárny bekerítő mozdulatát. Az I. hadtest vesztesége 23 halott, 37 sebesült és 21 eltűnt volt; az 5. vértesezred 10 halottat, 31 sebesültet és 7 eltűntet, a 8. összesen 5 főt, a 7. könnyűlovasezred két sebesültet és egy halottat, az 1. dzsidásezred 42 halottat, sebesültet és eltűntet veszített; a veszteségek tehát nagyjából azonosak voltak. 28 Komárom felszabadításával véget ért a tavaszi hadjárat. A magyar fősereg előtt ezután elvileg két lehetőség állott: vagy megindul az osztrák fősereg nyomában, s kiszorítva azt az egész ország területéről, Ausztriába betörve megpróbálja bevenni Bécset, még mielőtt a cs. kir. fősereg újraszerveződhet: vagy pedig visszafordul a cs. kir. helyőrség által továbbra is megszállt Buda Vára alá, s beveszi az erődítményt, ezzel szabaddá téve az ország fővárosát is, s így érvényt szerez az országgyűlés által 1849. április 14-én kimondott trónfosztásnak és az április 19-én elfogadott Függetlenségi Nyilatkozatnak. Buda visszavétele mellett szóltak komoly katonai érvek is; a Lánchíd birtokában jelentősen lerövidülhetett a lőszerutánpótlás vonala; szabaddá vált a dunai hajózás, így a lőszer- és ágyúszállítás is. Emellett a Komárom alatt álló magyar seregnek nem volt lőszere; a Buda alatt álló és helyőrségi feladatokat ellátó illetve kikülönített egységekkel együtt is csak 45 597 főt és 183 löveget számlált április 23-án a hivatalos kimutatás szerint; ám e kimutatásban az I. hadtestnek még az április 9-i létszáma szerepelt, s más csapatok is inkább ennél kisebb, mint nagyobb létszámmal rendelkeztek. Ugyanakkor a Bécs előtt álló cs. kir. főerő teljes létszáma 75 633, ütközetlétszáma 54 443 fő és 237 löveg volt. A tavaszi ellentámadás ugyanis nemcsak vereséget mért az elkülönülten álló cs. kir. csapattestekre, de — kényszerűen — összpontosította is azokat. A Buda elleni hadműveletet sürgette Kossuth is, aki úgy vélte, hogy a Bécs elleni támadásra legalább 50 000 főre van szükség; sürgette azt a tavaszi hadjárat terveinek egyik kidolgozója, Klapka György tábornok is. Görgeit erre indíthatta az is, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat és a trónfosztás miatt elégedetlenség mutatkozott a tisztikar egy részében, s nemcsak a saját volt hadtestének, a VH-nek, hanem Damjanich III. hadtestének körében is. A döntő érv azonban a lőszerhiány volt; az április 26-i ütközetben a magyar tüzérség már a cs. kir. tüzérek hatfontos ágyúgolyóit lőtte vissza ,,a feladóra". Az április 28-án tartott haditanács tehát úgy döntött, hogy az I. és III. hadtestek Buda alá indulnak, a VII. pedig Győr környékén foglal állást. A 47. honvédzászlóalj veszteségei a tavaszi hadjárat folyamán jelentősek voltak. A március 15-én 905 főt számláló zászlóalj létszáma április 9-re 840
