Művelődéstörténeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 31. (Zalaegerszeg, 1990)
Sasfi Csaba: Helybeli diákok a keszthelyi gizmáziumban
oktatási, iskoláztatási viszonyai alakulásának feltárását tűzi ki feladatának. Ismét más, sajátos szempontot jelent az oktatási tevékenységet hivatásszerűen végző intézmények — az egyházi rendek — működésének vizsgálata. Ehhez a megközelítéshez sorolhatjuk a felekezeti oktatásügy alakulását tárgyaló írásokat is. Ezek után említjük azokat az írásokat, melyek valószínűleg legnagyobb számban vannak az oktatás történetével foglalkozó irodalomban és amelyeket iskolatörténetként tartunk számon. Ezek az írások egy konkrét intézményhez, tanintézethez kötődnek vagyis az oktatás történetének legelemibb vizsgálati egységéhez. Végül azokat a munkákat kell számbavennünk — és a felsorolást velük bezárni —, amelyek egy iskolának egy város fejlődésében, történetének alakulásában vitt szerepét tárgyalják. E legutóbbi megközelítésmód az, amelyben leginkább megfogalmazhattuk feladatunkat: a középfokú oktatás jelentősége Keszthely város társadalomtörténetében. E feladat nem pusztán oktatástörténeti, hanem azt is akarjuk vizsgálni, hogy egy városi közösség keretében az intézményesen megszerezhető tudásnak milyen jelentősége és értéke van a különböző társadalmi csoportok számára, illetve az milyen társadalmi érvényesülési lehetőségeket biztosíthat nekik. Ezt a célul kitűzött feladatot a családokban megragadható iskoláztatási „stratégiák" vizsgálatával és típusainak kialakításával szeretnénk a későbbiekben megvalósítani. Ugyanakkor azonban a fentiekben vázolt szakirodalmi megközelítési módok, a tudományos szakterület kutatási eredményei alapvető fontosságúak adataink értelmezéséhez. Másrészt súlyt kellett helyeznünk arra, hogy a tanulmányunk megállapításai e megközelítési módok, feldolgozási szempontok számára is —- lehetőség szerint — érvénnyel bírjanak. Kölcsönösségre törekedtünk az országos szintű szaktörténet és a hagyományos értelemben vett helytörténet között. Ez a kölcsönösség témánk esetében a következő kérdésekben jelentkezik. Az egyik feladat az, hogy a keszthelyi gimnáziumot el kell helyeznünk a hasonló iskolák — tehát katolikus nagygimnáziumok — tágabb rendszerében. E tágabb rendszernek, azaz összehasonlítási alapnak a Dunántúlt tekintettük, lényegében a győri tankerületet, hozzávéve még a pozsonyi és esztergomi gimnáziumot. A Dunántúlnak mint történeti régiónak viszonyítási keretként való behatárolását a törökkel folytatott harcok következtében beállott pusztulás illetve stagnálás indokolja, amely nemcsak az oktatási-kulturális intézményeket semmisítette meg, hanem a gazdasági-városi fejlődés visszamaradásával magát az oktatási-kulturális igényt is visszavethette.' 1 Az iskolahálózat sűrűsége, egyáltalán léte szempontjából a Dunántúl is élesen kettévált az északi és a déli részre, ez utóbbi lemaradása a 17—18. században igen jelentős volt és felzárkózása csak igen lassú tempóban indul meg. A régiónak ebbe a felébe tartozik a keszthelyi gimnázium is, és a pécsi és nagykanizsai gimnázium mögött e felzárkózás harmadik úttörője volt. Ebben a régióban az összehasonlításnak tehát két pontja van. Az egyik a fejlettebb északi rész, régebben működő és számosabb, a másik, a déli rész kevesebb (1849—50-ig összesen négy: az előbb említett pécsi, kanizsai, keszthelyi után az 1806-ban alapított és 1817-ben nagygimnáziummá alakult kaposvári) és rövidebb múlttal rendelkező iskolájával. A két pont között kell elhelyeznünk a keszthelyi gimnáziumot, szem 4 KANYAR 1977, BENDA Kálmán 1977.
