Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

I. Molnár András: Csány László a zalai reformellenzék élén

odább a széleken is, a torzképek, jobb reményünk fakadozó bimbóit kaján agyaraikkal előrlendők? Minap a panslavismusnak sokáig éji hományban zajongó bagolyserege kelt ki odújából, bennünket vádoló; ma meg az Illyr literatura szende(!) barátai tisztválasztási alkalmat használva lépnek ki dühösen a tudomány színlett köréből, s eddig előttünk ismeretlen színű zászlók alá gyűlnek, s magokat Európa békemélyében fegyveres testületté alakítva, földúlják a fegyvertelenek nyugalmát, s kezöket testvéreik ártatlan vérében fürösztik meg. (. . .) Ezek s ezekhez hasonló aggasztó jelenetek komolyan intenek bennünket, hegy egymástól eltérő keserű véleményharcunkkal fölhagyva, nézeteinket egyesítsük, s egyességünk által nyomósságot adjunk törekvésünknek, mely más nem lehet, mint száz meg annyi érdekekre szaggatott tömkelegünkben political bölcseséggel s igazságszeretettel állományunk iránt a népnek tiszteletét megszerezni, engedélyeink által azt honunk kedves földéhez oly erős láncokkal csatolni, melyek a legzordonabb éjszakai zivatarnak is tartós sikerrel dacolhassanak (. . .) Mi nem tartozunk azok közé, kik minden habtorlatból hajótörést jósolnak; de helyzetünk a horvátországi események kellő méltánylására másokénál alkalmasb lévén, az illyr mozgalmakat oly vészsejtő ügyekezetnek bizonyítjuk, mely nemzetünket újjászületése előtt sírba taszítani törekszik (. . .) Az indulatok ezen harca kisebb-nagyobb mértékben megkezdetett honunk tótajkú népei közt is (...) A ki figyelemmel vizsgálja Saffarik 1842-ik évi földabroszát, melyben a szláv eredetűnek tartott népek által múltban és jelenben lakott birodalmak színes vonalakkal szembetüntették : bosszús undorodással fordul el a vakmerő iránytól, mely a tótlakta vidékeket hazánkban is kijelölvén, tudatja velünk, hogy a Dráván túl szóval, írással, a tömegek közé szórt különféle fölhívások, buzdítások, tüzelések, izgatások mind egy tervben, egy irányban bizonyos hatalom alatt levő földrészekkeli egyesülésben központosulnak. (. . .) Ezeket megfontolva, higyük el már valahára, hogy a magyarnak ereje egyesítésében, nemzetisége föl emelésében, szóval : mű- és tettben kell üdvét keresnie, mit úgy s csak is úgy érhetünk el, ha elég hosszú fontolgatásunk után mindenre, kit Hunnia magzatának nevez, malasztinkat kiárasztván, sorsunkhoz millióknak sorsát csatoljuk; ellenkezőleg, ha a vélemények harcában továbbá is egykedvűleg fejünk fölibe engedjük tornyosulni a menyköveket rejtő felleget: úgy sírjunk bár, sírjunk keserű könnyeket, de ne zúgolódjunk, ha ellenségeink távol ellenük állnak, ápolt remények közt eldarabolt erőnkön diadalmi ünnepet ülnek." „Csány Lászlót e honban a közvélemény oly férfinak ismeri, ki nemcsak nem teremt magának agyrémeket veszedelemről, melyek nincsenek, de sőt fölkeresni szereti a veszélyt, midőn tőle már ezerek visszariadtak: férfiú, ki félni nem tud, kinek ütere sem lüktet sebesebben, ha mások már remegve jajveszélkelnek, — ily férfiú hiú ijesztgetést nem fog ajkain kilebbenteni ; és még is azt mondja, s adatokra épült komoly meggyőződéssel mondja, hogy e hon veszélynek indul, s egyesülésre hí föl bennünket, mert önkeblének lelki ereje sejteti vele. mikép ha egyetértünk, e nemzet még mindig elég erős, dönthetlen ércfalat képezni, melyen megtörhetik bármi dühöngő éjszaki szél." — e szavakkal nyomatékosította Csány mondanivalóját a vezércikkhez megjegyzést fűző szerkesztő, Kossuth.