Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

V. Varsányi Péter István: A Szemere-kormány közmunka- és közlekedésügyiminisztere (1849. május—augusztus)

Amikor Csány Egerből Losonc és Miskolc felé futó útvonal felépítésére szólítja fel Temczer Károly főmérnököt; 64 amikor tábori posták állítását ren­deli el Erdélyben (Élesden, Feketetón, Bánfihunyadon), 65 katonai szempontok lebegtek a szeme előtt. A harc sikere érdekében még a kormányzói hivataltól is megkívánja a vasúti szállítások ésszerű koordinálását, vagy bocsát a Had­ügyminisztérium rendelkezésére vasúti teherkocsikat (a szolnoki raktárból szál­lítottak hadfelszerelést). 66 Mindezek már június végső napjaira esnek, a Köz­munka- és Közlekedésügyi Minisztérium gyakorlati tevékenységének szinte az utolsó felvonását képezve. A miniszter Csány László itt még szakember­ként szolgálhatta hazáját, hogy a hátralévő hetekben politikus oldalával for­duljon felénk. III. Csány és Görgey 1. Miniszterekként a Szemere-kormányban Csány László és Görgey Artúr (1818—1916) tábornok személyes (emberi) és politikai kapcsolata, együttműködése jóval miniszterré történt kinevezésük előtti időben, a lajtai táborban kezdődött. 67 Politikai nézeteikben is meglehe­tősen közel álltak egymáshoz, aminek meggyőző bizonyítéka az 1848. decem­ber 10-én, a feldunai hadtest vezetése nevében kiadott deklarációjuk. 68 Csány László 1849 első napjaiig, Windisch-Grätz Pestre érkeztéig volt kormánybiz­tos Görgey mellett. Ezt követően kezdte meg a tábornok felvidéki menetelé­sét, Csány Lászlót pedig az OHB kinevezése kormánybiztosként 1849. január 27-én Erdélybe szólította. A levelezés, mint a kapcsolattartás formája azonban továbbra is létezett kettejük között. Izgalmas kérdés volt például az ország függetlenségénk ki­hirdetése, illetve viszonyulásuk a Függetlenségi Nyilatkozathoz. 69 A köztük lévő szívélyes kapcsolatot jelzi az is, hogy május 24-én Csány személyes ta­lálkozásukat megelőzően, levélben gratulált Görgeynek Budavár bevételéhez. A Kossuthnak május 30-án küldött soraiban valósággal lelkendezik: ,,Gör­geynkkel találkozásom igen jól esett, már ő hű ember Lajosom, tartsad őt an­nak, ő eltántorodni nem fog". 70 1849 júniusában — lévén Csány Debrecen­ben, illetve Pesten a kormány székhelyén, Görgey pedig a táborban — érint­kezésük kizárólag a hivatalos kapcsolatra korlátozódott. A közmunkaügyi miniszter Csány László 1849. június 8-án a Hadügymi­nisztériumhoz továbbított átiratában — a fent már említett intézkedések ré­szeként •— salétrom-, puskaporgyárak és raktárak felállítását szorgalmazta Görgeynél.' 1 Csány minisztériumához tartozott viszont a fegyverek készítésé­64 Uo. 887. sz. 65 1848. Deák I. i. m. 66 MOL H 31. 1045. és 1031 sz. 67 Horváth M.: i. m. III. 372. 68 Pressburger Zeitung, 1848. 138. sz. (december 13.) 893—894. lí9 KLÖM XIV. 783.; Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. Franklin-társulat, Bp. 1911. II. 93. 70 Barta I.: id. cikk 681. 71 MOL H 31. 876. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom