Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
V. Varsányi Péter István: A Szemere-kormány közmunka- és közlekedésügyiminisztere (1849. május—augusztus)
ki a hadifoglyok ellátására, szerszámok vásárlására. 38 (Csupán megjegyezzük, hogy hadifoglyokat foglalkoztatott még a minisztérium a Békés és a Hajdú megyékben végzett vízszabályozásnál, a nagyváradi várerődépítési munkáknál is.) A foglyok ebben az időben már nem a rendőrség, hanem a hadügy rendelkezési körébe tartoztak, Csány minisztériuma csupán használta munkaerejüket. 39 A felügyeletet először nemzetőrök látták el; aminek biztosítása a mezei munkák torlódásával mind nehezebbé vált. Június közepétől már olyan jelenségek figyelhetők meg, amelyek a helyi lakosságra, a vasúti munkálatokra is veszélyesek lehettek. Szerszám sem jutott mindegyikőjüknek, közöttük betegség is felütötte a fejét/' 0 Ilyen körülmények között Csány László nem tehetett mást, mint katonai erősítést kérni a hadügyminisztériumtól/ 11 Waldberg Károly ezredes június 24-én — katonák helyett •— csupán fegyvereket adhatott, amiből Csány a Debrecenből Nádudvarra vezényelt száz nemzetőrt tudta ellátni, de jutott belőle Karcagra, Kisújszállásra, és Törökszent" miklósra is. 42 A Szolnokot Debrecennel összekötő vasutat meg kellett építeni, mert az unió megvalósítását célzó kolozsvári vonal csak úgy kaphatott értelmet, ha sikerül a kapcsolatot Pesttel megteremteni. Nem tagadhatjuk azt sem, hogy a hadifoglyok foglalkoztatása is hasznos és szerencsés vállalkozásnak minősült, így nem kellett őket az ország ,,terheltetésével" élelmeztetni. Foglalkoztatásukkal — Csány szerint — isten akarata teljesedik be, miszerint,,. . .azon kezek, mellyek a magyar földön pusztítottak, legyenek már most a felvirágzás munkáiban elfoglalva". 43 A szándék és nagyszerű terv csak részeredményt hozhatott. 2. A minisztérium Pesten Debrecenből a felszabadult Pestre 1849 júniusának első napjaiban költözött a kormány. Kossuth Lajosnak, a kíséretében lévő öt-hatszáz személynek vasúti szállítása, biztosítása Csány Lászlóra és minisztériumára hárult. 1849. június 3-án Beszédes József főmérnök részletes utasítást kapott, miszerint Szolnokra három mozdonyt, a személy- és poggyászszállításra megfelelő számú és alkalmas kocsit rendeljen. A vasúttársaság személyzetét (mérnökök, segédek, felügyelők, konduktorok, őrök) tették azért felelőssé, hogy ,,. . .minden átmeneti pontok jól őrizve" legyenek. A vasútvonal épületeit, a mozdonyokat koszorúkkal, zászlókkal díszítették. 44 Amilyen pánikszerű és siralmas volt a menekülés az év első napjaiban, olyan hivalkodónak tűnt az aranyozott hintójú bevonulás az indóháztól Pestre/' 5 38 Uo. 921. és 892. sz. 39 Uo. 945. sz.; F. Kiss E.: i. m. 475. 4n Uo. 890. sz. 41 Uo. 970. sz. 42 Uo. 1038. sz. 43 Uo. 843. sz. 44 Uo. 948. sz. 45 Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848—49-ben. Gondolat Kiadó Bp 1983. 326.