Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
IV. Katona Tamás: Csány László erdélyi főkormánybiztos (1849.január—május)
— kétszer meglepetni hagyni magát — semmi rendet, fölvigyázást." És: „Riczkót, mint hitelesen beszélik, saját embereink lőtték meg." 25 Csányt a vereség híre fokozott tevékenységre késztette. Nemcsak Tóth Ágoston alezredest, Kolozsvár kitűnő képességű katonai parancsnokát küldte előre Szamosújvár— Dés felé a rendelkezésre álló szerény erőkkel, hanem rövidesen maga is csatlakozott a csapatokhoz. Szerencsére ezekben a napokban öreg ízületei jól bírták a megpróbáltatásokat, és ez az expedíció nemcsak arra volt jó, hogy Csány felismerje, milyen tagadhatatlan katonai felkészültséggel rendelkezik Tóth (sietve ki is nevezteti ezredesnek), hanem arra is, hogy átlássa: a sok nemzetiségű Erdély kérdései bonyolultabbak annál a képnél, amely bármilyen debreceni vagy kolozsvári irodában megrajzolódhatott. Bemet nem véletlenül magasztalták gyors elhatározásaiért és óriási menetteljesítményeiért: a vereség hírére most is azonnal megindult egy hadosztálynyi erővel Beszterce felé, és négy nap alatt 150 kilométert menetelve Erdély hóborította útjain, február 20-án már támadásra készen állt. Malkovsky nem támogatta Urbant, hanem Bem előnyomulásának hírére megindult viszsza Bukovinába. Bem február 21-én, Tóth pedig február 22-én beérkezett Besztercére. Február 23-án Borgóprundnál győzelmet arattak Urban csapatai felett. így aztán Csánynak nem volt módja rá, hogy hajdani huszártiszti katonai erényeit újra próbára tegye: ütközetbe nem került. „Vége az expedíciónak — én ellenséget nem láttam — de hogy nem láttam, oka az öregúr Bem •— ha ő meg nem indul velünk egy nap, úgy lehet, hogy elfogjuk egy részét az ellenségnek — mert minket bevárt volna — de az öregtül úgy megijedett, hogy nyakra-főre szökött. Mindenesetre nagy respektusra kényszerítette az öregünk a gaz rabló gyilkoló áruló ellenséget — félnek tőle nagyon — van bizony az öregúrban elég, mit szeretném, ha benne nem lenne, de ő Erdély megmentésére conditio sine qua non — meg kell felőle vallani, hogy ember a talpán — csak annyira lengyel ne volna!!" — írja Csány erről Kossuthnak. 20 A tábornok és a kormánybiztos első besztercei találkozása sikeres volt, hiszen kölcsönösen nagyra tartották egymást, és a személyes ismeretség ezt csak megerősítette — de azt is érezni lehetett, hogy érintkezésük aligha lesz zavartalan. Bem továbbra is gyorsnak bizonyult, nemcsak katonai, hanem politikai elhatározásaiban is, és sokszor intézkedett Kossuth vagy Csány megkérdezése nélkül, az országos érdekek figyelembe vétele nélkül közigazgatási vagy pénzügyi kérdésekben is. Miközben a tábornok Besztercéről Nagybányára sietett, hogy seregének lőszerellátásáról gondoskodjék, Csány a besztercei szász szék és a 2. oláh határőr gyalogezred területének gondjaival ismerkedett. Itt is felállította a rögtönítélő törvényszéket, mint Erdély más részeiben is. Aligha volt meggyőződve ezeknek a célsezrűségéről, de most is híven követte a Debrecenből jött utasításokat. Ez idő tájt ugyanis az országgyűlés határozata alapján teleszórták ilyen bíróságokkal az ország magyar kézen levő egész területét. Ez Erdélyben súrlódásokra adott alkalmat. Bem. ugyanis, pusztán a katonai célszerűséget tartva szem előtt, általában amnesztiát hirdetett a múlt25 Csány — Kossuth. Dés, 1849. február 22. OL H 2. OHB 1849:2593; Asztalos Pál — Kossuth. Kolozsvár, 1849. február 23. OL H 2. OHB 1849:2591. 26 Csány — Kossuth. Beszterce, 1849. február 27. OL H 2. OHB 1849:2778.
