Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
IV. Katona Tamás: Csány László erdélyi főkormánybiztos (1849.január—május)
székely segédségbe neki nem rúgtat az erősen elsáncolt és három sorban elpaliszadérozott Szebennek, úgy a halmágyiak csatlakozása után győzödelméről nem kételkedik — de kérlek, ne veszítsd figyelmedből azon fontos körülményt, miszerint ő minden kis csatában elveszhet — és ha ő elesne, nincsen egyetlenegy ember is, mint mondják a táborban, ki csak Isten irgalmasságából is tudna parancsnok lenni, Czetzet sem kivéve — azért, ha Aradot beveszik seregeink, küldjétek ide Gaál Miklóst táborkari főtisztnek, vagy tegyétek vezérőrnagynak, természet szerint alárendeltnek." 15 Február 16-án pedig: „Vízaknánál az öreg ismét elszeleskedte a dolgot — elvesztett 15 ágyút — de Szászsebestől Szászvárosig visszavonulása oly remek, hogy nem lehet azt nem bámulni, azzal bebizonyítá, hogy kevesebb vakmerőséggel valódi vezér, pedig nagy vezér lenne •— gondold, egy helyt az ellenség polákait a kezében lévő ostor ócskájával ütögette, és szidta, s kérdezte tőlük lengyelül: hát ti, élhetetlenek, ellenem csatáztok — és senki nem lőtt reá —- iszonyú vakmerő ember — de valóban derék ember, ámbár sokszor bolond. Az ujját elvágatta, és most semmi baja — de folytonos aggodalomban tart engemet vakmerőségével — ha ő elesne, nincsen egyetlenegy ember is a közvélemény szerint, ki a vezérletet átvehetné." 16 Katonai szempontból a legjobb jelnek az számított, hogy a székelyek csakugyan hajlandók voltak megindulni Bem megsegítésére. A kiinduló csapatok azonban február 4-én a Brassót megszálló orosz alakulatok egy különítményével kerültek szembe, és átmenetileg meghátráltak. Csány már február 3-i jelentésében ezt írta Kossuthnak: „Holnap a székelyekhez egy buzdító, és jó viseletök esetére az állodalom részéről sok szép és jót biztosító szózatot intézendek." Valóban február 6-án, illetve február 10-én egy-egy felhívást adott ki. 17 Ezekben nem nagyon foglalkozott a kormánybiztosi utasításban szereplő közjogi kérdésekkel, inkább csak lelkesített, de azért mindkét kiáltványban ott voltak azok a mondatok, amelyek a legtöbbet jelentették a székelyek számára: ,,A szabad székely a katonazsarnokság alá igáztatott. Ezért számolni kell. Szabaddá kell lenni ismét a székelynek, mint volt évezred alatt, megszűnni a katonai vasigának. A magyar nemzet nem lesz háládatlan hű fiai iránt. Meg fog szűnni a határőri szolgálat, és gondoskodni fog az ország a székely nemzet anyagi jólétéről és telepítéséről." Illetve: „a magyar haza nem lesz háládatlan, rég gondoskodott rólatok, tudva azt, hogy megszaporodástok által földetek megkövesedett, mert a szabad székely nem hagyá el a szabad földet, mert nem akart jobbágya lenni senkinek — most minden föld szabad — a magyar eltörlé a jobbágyságot — földdel, szabad földdel fogja hűségteket jutalmazni". Szükség is volt ezekre a szózatokra, hiszen február 10-én nemcsak Csány fordult a székelyekhez, hanem Brassóból ''Csány — Kossuth. Kolozsvár, 1849. február 3. OL H 2. OHB 1849:1512. 16 Csány — Kossuth. Kolozsvár, 1849. február 16. OL H 2. OHB 1849:4104. 17 Közli: Nóvák Mihály: Zalavármegye az 1848—49. évi szabadságharcában. Bőv. kiad. Zalaegerszeg, 1906. 301—302. és 302—304. Az első szózat hasonmását ld. Rózsa György — Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével. Bp. 1973. 296.
