Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)
IV. Katona Tamás: Csány László erdélyi főkormánybiztos (1849.január—május)
a marosvásárhelyi királyi tábla továbbra is működjék, ,,sőt ha tanácsosnak látszik, ideiglenesen egy főtörvényszéket is alakítani, mely az ország hétszemélyes táblájának integráns része gyanánt tekintetvén, a folyó perekre nézve ideiglenesen Kolozsváron konszideáljon". A 7. pont az erdélyi kincstár, a Thesaurariatus feloszlatásáról intézkedik, hiszen a pénzügyminisztérium hatásköre mind Magyarországra, mind Erdélyre kiterjedt/ 1 A 8. és 9. pont a „szimpátia és szigor összekapcsolt tekintetihez tartozik". Az előbbi azt mondja ki, hogy a „rablások által károsítottak" kártérítést kapjanak, a lázadók és rablók pedig kártérítést fizessenek. Az utóbbi pedig Csányra és a körülményekre bízza, hogy „kegyelem vagy kérlelhetetlen igazság" érvényesüljön-e a büntetésekben. „De legyen kegyelem, legyen igazság; mindenesetre erő legyen" — záródik a Kossuth kezétől származó betoldás. A megbízólevél befejező része az egyik legnehezebb kérdést, a kormánybiztos és az erdélyi főparancsnok kapcsolatát kívánja szabályozni. Eddig Csány kormánybiztossága egy működő hadseregre, annak az ellátására és ellenőrzésére terjedt ki; most nem a. hadsereghez kellett csatlakoznia, hanem a hátországban — a remények szerint biztonságos, ellenségtől nem. fenyegetett hátországban — kellett tevékenykednie, egy egész országrész életét szabályoznia. Bemmel való kapcsolata nem lehetett tehát olyan közvetlen, mint a Görgeyvel való kapcsolat volt, és a hadsereg működési területe és a Csány székhelye, Kolozsvár közötti távolság is elkerülhetetlenné tette, hogy bizonyos kérdésekben mind Bem, mind Csány rendelkezzék — ezek az intézkedések pedig a legteljesebb jószándék és együttműködési készség mellett is eltérhettek, el kellett térjenek egymástól. Előre kell bocsátani, hogy ezeket a kényszerű eltéréseket kivált az agyonideologizált történetírás mérhetetlenül felnagyította, olyan szándékokat keresett benne, amelyek sem Csányban, sem Bemben nem voltak meg. Mindenesetre a megbízólevélben az Országos Hor> védelmi Bizottmány, a helyyzetből eredő veszélyeket felmérve, igyekezett Csányt a nehézségekre felkészíteni: „Ami a jelen s különösen erdélyi viszonyokkal annyira összefüggésben levő hadi intézkedéseket illeti: ezekre nézve országos biztos úr oda utasíttatik, hogy magát Bem tábornok és fővezér úrral érintkezésbe tévén, vele a legjobb egyetértésben lenni igyekezzék, mi országos biztos úr ösmert nyugalmas és hazaszeretettől átjárt kedélyének még akkor sem leend nehéz, ha a nevezett fővezér önnek némely kívánataira — saját operációi tekintetéből — eleget nem is tenne, s minthogy, kivált az ellenségtől megtisztított és tisztítandó helyeken — hol a nyugalom, fenntartására s a lázadás isméti kitörésének megelőzésére maga a fővezér kénytelen némi katonai hatóságot hagyni —, a polgári intézkedések és viszonyok is a ka!) Kossuth már 1848. június 17-én intézkedett ebben az ügyben: Kossuth — Perényi Zsigmond. Budapest, 1848. június 17. OL F 189. Erdélyi Kincstári Levéltár elnöki iratai 1848:1042. Közli KLÖM XII. 275—276. 1848. október 17-én elrendelte a főkormányszék és a kincstári hivatal azonnali feloszlatását: Kossuth — Vay Miklós. Budapest, 1848. október 17. OL H 2. OHB 1848:1119., illetve OL H 113. Vay Miklós iratai. Közli KLÖM XIII. 228—229. A tényleges feloszlatásra csak Nagyszeben 1849. március 11-i bevétele után került sor.
