A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
E-szekció - Andrásfalvy Bertalan: A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon
VITAINDÍTÓ ELÖADÄS ANDRÄSFALVY BERTALAN: A TELEPÜLÉS ÉS NÉPI GAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETI VÁLTOZÁSAI A DÉL-DUNÁNTÜLON Az elmúlt évtizedekben számos dél-dunántúli falu történeti néprajzát kíséreltem meg a levéltári források és az emlékezet, a hagyomány segítségével megrajzolni. Kutatásaim során természetesen foglalkoztam az úrbéri viszonyok kérdésével, az urbárium bevezetése előtti gazdálkodással és az urbárium bevezetésének nehézségeivel és elhúzódó pereivel. Megismertem, mint verték — kényszerítették bele az urbáriumba a falu népét, mint forgatták ki a korábban közösen (egymás közt és a földesúrral is) használt erdő-, rét-, nádasés vízzel borított területekről és szorították megélhetésüket a jobbágytelek vagy annak részével meghatározott szűk területre. Ugyanakkor látnom kellett azt is, hogy a múlt század első felének országgyűlési vitáiban, melyeket az úrbéri viszonyok rendezésének szenteltek, hogyan próbálták olyan nagyjaink is, mint Deák Ferenc, az ő korára kialakított úrbéri viszonyok modelljét visszavetíteni a korábbi századokra és egy sohasem volt, vagy legalábbis általánossá nem vált, joggyakorlat folyamatosságát igazolni. Ezen felül azt is tapasztalnom kellett, hogy történetírásunk nem egy esetben a magyar jobbágyviszonyokat is egy idegen, elméleti minta szerint ítéli meg és értelmezi. Nem csak az élő emlékezet hanem a levéltári följegyzések alapján is úgy látom, hogy az urbáriumok bevezetése előtti jogszokásokból, mely a földesúr és jobbágy területhasználati jogát szabályozta, egy egészen más gazdálkodási és szokásrend körvonalai bontakoznak ki, mint amit a XVIII. és a XIX. század úr—jobbágy viszonyában törvényesnek tartott. (A visszavetített mintában például, minden jobbágyi használati jognak alapja a telek. A jobbágytelek tartozékának tekintették az erdőhöz, a faizáshoz való jogot is, a telek nagyságának mértéke szerint.) Az 1828-as Conscriptio Regnicolaris adatai félrevezetőek a Dél-Dunántúlon, különösen az erdős vagy ártéri határral rendelkező falvak esetében, tehát a földművelésre kevésbé alkalmas területeken. Az összeírásban szereplő és a valóságos adatok eltérését megközelítőleg számszerűen is sikerült nem egy esetben kimutatnom. Nem fogadhattam el a korábbi történeti irodalomban és helyzetelemző tanulmányokban, útleírásokban ismételten felbukkanó előítéletet, minősítést, miszerint a magyar paraszt még a múlt század elején annyira elmaradott,
