A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

A-szekció - M. Mohos Mária: Keszthely és Tapolca vonzása az aprófalvakra

tésére alkalmas területben szűkölködtek. Szőlőművelésre csak a 65 holdas Bó­ni-hegy volt használható, azt jelenleg is zártkertként művelik. Nagybakónakon már sokkal változatosabb a táj, a felszín. A község hatá­ra a Bakónaki patak szélesebb és szűkebb völgyére, valamint a több kilométer hosszú — völgyet ölelő — lejtős, illetve meredek dombokra, dombhátakra, s a magasabban fekvő sík területre terjedt ki. A természeti környezet napjaink­ban is nagyon szép. A Nagykanizsa környékét övező turistautak legszebb sza­kaszait itt találhatjuk. Nagybakónak határa lehetővé teszi a szőlőművelést, s ezt már a feudális korban is kihasználták. Néhány szőlőtermelésre fogott dűlőt említünk meg: Szakai-hegy, Déli-hegy, Pupi-szőlőhegy, Farkas-hegy, Rigó-hegy, Pakarics­hegy, Somlyó-hegy, Dávori-hegy, Bagó-szőlő. A község búza, rozs termesztésére alkalmas földekkel is rendelkezik. Az állattenyésztéshez szükséges rét és legelő — a Bakónaki patak völgyében — napjainkban is biztosított, s azt jó minőségű szénát adó hegyi kaszálók egészí­tik ki. A feudális korban jogilag lényeges különbség volt a két falu között. A tö­rök kiűzése utáni időkben Nagybakónakon néhány kisnemes és nagy számú libertinus, szabados lakott. A szó szoros értelmében jobbágy nem volt a falu­ban. A nemesek birtoka sem volt nagy. Néhányuknak a földjét csak a belső­ség alkotta. A Dely fivérek birtoka mindössze egy közös házhely és ház volt. A földjeiket egy-egy domb, völgy birtokbavételével művelték s ez legfeljebb az új családok letelepedésére adott lehetőséget. Ezt bizonyítják az előbbiekben felsorolt szőlőhegyek is. Murakeresztúr a török kiűzése után is az apátságé volt. A föld nagyobb lélekszám eltartását nem tudta biztosítani. Ebből eredt a jobbágyok azon tö­rekvése, hogy az urbariális összeírások előtt a szomszédos községek határában szerezzenek területet, elsősorban szőlőművelésre alkalmas birtokot. A község földesura, az apát, a birtokát bérlőnek adta. A bérlők — a feu­dális szokásjoghoz híven — nemegyszer kíméletlen adót vetettek ki. A falu gazdasági helyzetét tovább rontotta az 1842—46 között végrehaj­tott földesúri tagosítás, amely a jobbágyok telki állományát a „Mura árterére ejtette". Az 1848-as forradalom jogilag és gazdaságilag Murakeresztúrnak pozitív vál­tozást hozott, annak ellenére, hogy a jobbágyok kezére több föld nem került. Nagybakónakon az 1848-as események gyakorlatilag semmit sem változ­tattak. A most már jogilag egységes faluk a kapitalista kort lényeges változás nél­kül élték át. Az ott lakók életét a birtokviszonyok és a föld nagysága határoz­ták meg. A lakosság száma mindkét faluban növekedett. A megélhetési viszo­nyok Nagybakónakon mégis valamivel kedvezőbbekké váltak. Ismeretes, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés a paraszti értékítéletben mindig a felemelke­déssel (sőt gazdagodással) azonosult. Erre Bakónaknak jobb feltételei voltak. A közös erdő megléte is előnyös. A Murakeresztúr határában megmaradt közel ezer holdas nagybirtok szűk­re szabta az egyre növekvő lakosság gazdasági lehetőségeit. Már a század ele­jén summások csapatai keresik kenyerüket a megyén kívüli nagybirtokokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom