A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
E-szekció - Petánovics Katalin: A zsellérségtől a summásságig vezető út egy Zala megyei kis faluban
Megjegyzésre méltó, hogy amíg az országos átlagban az irtásokat csak az Urbárium érvénybe lépte után kezdték visszaváltani a birtokosok, addig Festetics Kristóf — bizonyára Bécsben élő fia jólértesültsége és előrelátása miatt — már 1768 előtt megkezdte birtokain az irtásföldek megváltását. Válluson erre közvetlenül az Urbárium érvénybe lépte utáni években került sor. Az 1768-as Urbáriumban 22 házas zsellér szerepelt, akik közül háromnak 1050—2315 n.öl között volt a telke, a többié 450—975 n.öl között váltakozott. 1775-ben — igen meglepően — egy összeírásban huszonketten jobbágynak vallják magukat, s nyolcan zsellérnek, közülük is négyen hazátlan pásztorok. A tévedés feltehetően abból adódott, hogy Festetics Pál összeiratta a parasztok irtásföldjeit és rétjeit dűlők szerint részletezve. A földeket egységesen III. osztályba sorolták, és értékét is eszerint állapították meg. Mivel az irtásföldeket a földesúr visszaadhatta volt tulajdonosainak telki földként, a parasztok abban reménykedtek, hogy egy kis földesúri engedménnyel ismét visszaválthatják azokat. Állatállományuk megvolt hozzá. Az 1770-es öszszeírás szerint a faluban volt 33 igásállat (ökör, ló), 29 fejőstehén, 18 növendékló, 161 sertés, juh és kecske. Feltehetően minden családnak volt fogata, s nyilván a legszükségesebb gazdasági felszerelése is, tehát bíztak a jobbággyá emelkedés lehetőségében. A nagybirtoknak azonban addigra már nem volt szüksége rá, hogy kedvezményt adjon. Célja az volt, hogy a kibontakozó árutermelés érdekében minél több földet összpontosítson saját kezelésében. Az 1776-os összeírásban jól tükröződik ez az elv: 8 jobbágy 20 házas-, 3 hazátlan zsellér lett Válluson. Az irtásföldek földesúri megváltása után a régi urbárium érvényét vesztette, újat kellett helyette készíteni. Erre 1780-ban került sor. A régi és az új urbárium között lényeges különbség nem volt. A 8 félhelyes jobbágy földje egységesen 10 hold, belső telkük 600—900 n.öl. A 23 házas zsellér 900 n.öl telket kapott családonként. Az 1788-as öszszeírás szerint — amely pontosan részletezi a belső telkek felosztását (veteményes-, káposztás-, kukoricás kert) — a 27 zsellércsalád kertnagysága 25— 850 n.öl között ingadozik. A falu sorsa megpecsételődött, és ez a kép nem változott meg 1945-ig. A 8 jobbágy gyarapodott, vagy legalábbis megtartotta földjét, a zsellérek fokozatosan elszegényedtek. A zselléreknek maradt a házuk a hozzá tartozó kerttel. A népességszaporodás a magas gyermekhalandóság ellenére nagy (családonként 5—6 élő gyermek), az udvarok több részre osztódnak Válluson is, de különösen a szomszédos falvakban, pl. Zsiden, ahol gyakori az 5—8 osztatu udvar, mert csak így fértek el rajta az egymás sarkába lépő nemzedékek. A megélhetés egyre nehezebbé vált. Igaz, hogy a kerten kívül csaknem minden zsellér családnak volt szőlője valamelyik szomszédos falu szőlőhegyén. 1770-ben három gazdáról jegyezték fel. hogy 3, 13 illetve 33 urna boruk termett. Rendszeres kimutatást csak 1813-tól vezettek a szőlőkről, de ismerünk 1796-ból szőlővételi szerződést és olyan tanúvallomást amely egyértelműen bizonyítja, hogy a zselléreknek a 18. század második felében volt szőlőbirtoka. Az 1845/46-os összeírásban hét jobbágy közül háromnak (200—1600 n.öl), huszonegy zsellér közül tizenhatnak (200—1800 n.öl), a 17 kategórián kívül szereplő személy (katona, árva, özvegy, tehetetlen
