A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
E-szekció - Petánovics Katalin: A zsellérségtől a summásságig vezető út egy Zala megyei kis faluban
PETÁNOVICS KATALIN: A ZSELLÉRSÉGTÖL A SUMMÄSSÄGIG VEZETŐ ÜT EGY ZALA MEGYEI KIS FALUBAN A kisparaszti életformával, s ezen belül is a szegényebb réteggel foglalkozom. Azokkal, akik kenyerüket mezőgazdasági idénymunkásként — részesként, summásként — keresték meg. Arra kerestem választ: mi volt az a történelmi előzmény, amely a nincstelenségbe, a mezőgazdasági bérmunkába vezetett. S oda, hogy Zala megye az ország harmadik legnagyobb summáskibocsátó megyéje lett, ahol a falvak nagy részének negyede, fele évről évre útrakelt, hogy más-más nagybirtokon töltsön 4—6 hónapot. Mivel egyetlen falu (V alius) sorsát kísértem végig korábbi munkámban megtelepedésétől az 1960-as évekig, így a konkrét számadatokat onnét idézem, de hozok példákat más, a Festetics uradalmak vonzáskörébe tartozó falvakból is. A Keszthely környékén elnéptelenedett falvakat Festetics Kristóf 1715— 1730 között telepítette újjá. Vállust 1760-ban népesítette be. Az ide költözők a környező, korábban telepített nagyrészt német származású falvak megnövekedett lakosságának a feleslegét képezték, ahonnét kellő élettér híján kénytelenek voltak elvándorolni. A telepítés módja ismert: amíg szükség volt a munkáskézre, mindenféle kedvezményt adtak a telepeseknek. A 18. század második felére fordult a helyzet. Ekkorra volt elég munkaerő, a kedvezmények ideje lejárt, s elérkezett az az időszak, amitől kezdve a parasztság helyzete erősen megváltozott. Festetics Pál, aki Bécsben magas tisztséget viselt, ezidőtájt erélyesen figyelmeztette apját, hogy most már ne telepítsen jobbágyokat, hanem csak zselléreket. Az árutermelésre áttérő uradalomnak ugyanis egyre több szabad munkaerőre volt szüksége. Ezért a későn települt falvak már nem kaptak írott kontraktust, hanem csak szóbeli kontraktus mellett szolgáltak. Ennek ellenére életlehetőségeik megfelelőek voltak, kiki akkora területet irthatott, amekkorát birt. 14 napi robot és kilenced járt érte. Erdő- és legelőhasználatuk volt. Az összeírások adataiból úgy tűnik, hogy az új telepesek meggyökeresedtek és vagyonosodni kezdtek. Megszállásuk után 8 évvel azonban az Urbárium hathatósan beleszólt addigi életvitelükbe, mert jogot adott a földesúrnak, hogy az irtásföldeket megváltsa.
