A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)
C-szekció - Gresa István: Az 1970-es évtized terület- és településfejlesztésének hatása Zala megye településszerkezetére
A IV. és V. ötéves területfejlesztési terveket vizsgálva megállapítható, hogy a legfőbb hangsúly a megye munkavállalási korú lakosságának megyén belüli teljes foglalkoztatásán volt. 1970-ben a mezőgazdasági aktív keresők aránya kiugróan magas (38,2%) volt és a háztartásbeli foglalkozású nők száma is meghaladta a 21 ezer főt. Egyértelműen adódott a feladat: többezer új ipari munkahelyet kell létesíteni. Ennek végrehajtását az országos terület és településhálózatfejlesztés irányelveivel összhangban tervezték a megyében is: 1. Biztosítani kell az erőforrások hatékony hasznosítását, a településhálózat korszerűbbé és racionálisabbá tételét. 2. A területek foglalkoztatottsági és termelékenységi, valamint a települések ellátottsági színvonalának közelítésével mérsékelni kell az egyes területek népességének anyagi és kulturális színvonalában meglevő különbségeket. Egyidejűleg hangsúlyozódott tehát a hatékonyságnak (amelynek elvileg feltétele a differenciálódással járó koncentráció) és az életkörülmények területi kiegyenlítésének (a nivellálódás irányába ható decentralizáció) a követelménye. Ezt sokan ellentmondásosnak tartják. A tervezők országos szinten az ellentmondást a „koncentrált decentralizálás" elvével vélték feloldhatónak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a régiók közti különbségek mérséklődnek olyan beruházások elhelyezésével, amelyek a régiókon belül koncentráltan valósulnak meg. Így viszont a legtöbb régión éa megyén belül növekednek a különbségek, elsősorban a megyeszékhelyek és a nagyobb városok jutnak hozzá a fejlesztési eszközökhöz. Ha Zala megyére szűkítjük a problémát, az itteni településfejlesztési elképzelések sok hasonlóságot mutatnak az előzőekkel: gazdaságosan („hatékonyan") csak néhány település fejleszthető, ezeket viszont úgy kell kijelölni, hogy térbelileg szórtan helyezkedjenek el. E kijelölést az 1971. évi megyei településhálózatfejlesztési terv a települések hierarchikus rendszerbe állításával végezte el. (Ez még szellemében is elveti a települési egyenlőség elvét.) így egyértelműen adódott, hogy az akkori két városra (Zalaegerszegre és Nagykanizsára), valamint Lentire kell koncentrálni az ipari munkahelyfejlesztés 75%-át. Mi indokolta az ipar ennyire pontszerű fejlesztését? A válasz sajátos: a megye aprófalvas településszerkezete. Az új ipari munkahelyek megtervezésekor Zala megyében ugyanis alapvetően a szabad munkaerőt vették számításba. Az iparfejlesztésünket jellemző — többszáz fős üzemi — méretek központi fekvésű települést igényeltek. A jelentős létszámszükségletet egyik napról a másikra napi ingázással ugyanis csak a tradicionális közlekedési főútvonalakon lehetett biztosítani. Az ipart azért is e települések vonzották a legjobban, mivel a telepítési költségeket csökkentő kiépített infrastruktúra itt volt a legmegfelelőbb, összességében az iparnak e három településre történő koncentrálása bizonyult a leggazdaságosabbnak. A „koncentrált decentralizálás" elvének a megyén belüli érvényre juttatása többfajta eszköz együttes alkalmazását kívánta meg. Az intézményhálózat körzetesítése mellett jogilag is szabályozták a települések fejlesztési lehetőségeit. Ezen kívül a fejlesztésre szánt pénzeszközök differenciált elosztásával is
