Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)
Sirágli Lajos: A dunántúli olajbányászat hároméves terve (Adatok a MAORT történetéhez.
kely Pált — küldött ki a vállalathoz. Az igazgatóság és az amerikai anyavállalat hiába tiltakozott Székely Pál kinevezése ellen.'1 A tiltakozások, viták c szakaszának a MAORT-szabotázs néven ismert ügy kipattanása, és a MAORT állami kezelésbevétele vetett véget. A gazdasági kártevés vádja a MAORT ellen, nem volt új keletű. Gombosi Zoltán már 1945 végétől vádolta ezzel a vállalat igazgatóságát. A vizsgálatokat, letartóztatásokat és a pert azonban közvetlenül Székely Pál állami ellenőr és Forgács László iparügyi minisztériumi osztályvezető azon állítása idézte elő, hogy az évi olajtermelés nemcsak 6ÜÜ 000 tonnára, hanem beruházások nélkül egymillió tonna fölé emelhető, s a termelés csökkenése a MAORT amerikai vezetőinek és a magyar szakembereknek a tudatos szabotázsa. 30 A beruházások nélküli egymillió tonnás olajtermelés az elcsigázott olajmezőkből, természetesen képtelenség volt. Székely Pál feljegyzésében a nemzetgazdaság kára a szabotázs következtében közvetlenül 418 880 810,77 forint, de kihatásaiban meghaladja az 1,2 milliárdot. 31 A MAORT több magyar és amerikai vezetőjének letartóztatása után — szeptember 20-án — az iparügyi miniszter dr. Székely Pált nevezte ki vállalatvezetővé, s a magyar kormány szeptember 24-én a 9960/1948. Korm. sz. rendelettel a MAORT-ot állami kezelésbe vette a következő indokolással: „Abból a célból, hogy a nyersolaj termelés szándékos szabotálása megakadályoztassék. minthogy ennek nemzetgazdasági szempontból elsőrendű fontossága van, továbbá, hogy a zavartalan termelés biztosíttassék, az állam átveszi a Magyar Amerikai Olajipari R. T. és a MAORT Gázértékesítő kft. vezetését." 32 Az amerikai kormány budapesti követsége 1948. november 30-án kelt, és a magyar Külügyminisztériumnak címzett jegyzékében közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya a MAORT állami kezelésbevételét önkényesnek és jogtalannak tartja, és határozottan visszautasítja a szabotázs vádját. A magyar kormány ez ügyben tanúsított magatartását az amerikai jogok és érdekek súlyos megsértésének minősíti, amelyért a magyar kormánynak kell viselnie a teljes jogi és pénzügyi felelősséget.''' 3 Az amerikai kormánynak és a Standard Oil Co. of New Jersey tulajdonosainak felfogásával ellentétben az olaj mezők dolgozói nagy lelkesedéssel ünnepelték a MAORT állami kezelésbevételét. Hatalmas lendülettel, új szellemben indult meg az olajkutatás és -termelés. 3 ' 1 A Nagykanizsán 1948. októ» MAORT Heti jelentések 1948. 18. sz. 3U NÉMETH András: i. m. 340—341. p. 31 U. o. 341—346. p. A szabotázs és az azt követő per részletekbe menő tárgyalásától itt eltekintünk, mert a rendelkezésre álló adatok nem elegendőek a körülmények teljes feltárásához. Ezért elsősorban gazdasági oldalról vettük vizsgálat alá az eseményeket. Tényként itt csak annyi állapítható meg, hogy a termelés csökkent, s ez nehéz helyzetbe hozta az ország gazdaságát, de az ártani kívánó politikai szándék kétséget kizáró kimutatásához ez önmagában kevés. d2 \J. o. 350—352. p., továbbá: MOIM Arch. — MAORT-iratok 3. 33 Az amerikai külügyminisztérium jegyzékét idézi: Standard Oil Company (New Jersey) and oil production in Hungary by MAORT 1931—1948. (Kiadta: European Gas and Electric Co.) = MOIM Arch. — MAORT-iratok 3. 34 Zala, 1948. október 2.